A magyar bank korlátozást vezet be, hogy szépen lassan megszüntethesse a "hagyományos" netbankot.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/1024x580-otp.inbox800x450.jpg)
Az OTPdirekt Internetbank oldalán figyelmeztetés olvasható, mely szerint a bank fokozatosan kivezeti a „régi” netbankot a lakossági ügyfeleknél. A kivezetés első lépésként pedig szerdától, 2024. január 24-től a régi internetbank felületén a lakossági ügyfelek naponta maximum 1 millió forint értékben indíthatnak átutalásokat.
A korlátozás nem érinti a saját számlák közötti utalásokat.
A változtatásról már január 4-én is értesítették ügyfeleiket, az OTPdirekt postaláda üzeneteiben, amit 23-án megismételtek. Ebben a tájékoztatóban írják, hogy a bank 2020 tavaszán vezette be az új OTP internet- és mobilbankot, amit ma már mintegy 2 millió ügyfelük használ - írja a 24.hu.
Emlékeztetnek, hogy az új szolgálgatások bevezetésével együtt kezdték el kivezetni a korábbi digitális szolgáltatásokat a lakossági ügyfelek körében, először 2022 márciusában megszüntették a SmartBank mobilbanki szolgáltatást, most pedig megkezdték a régi OTPdirekt Internetbank kivezetésének előkészítését.
Kérésük, hogy az 1 millió forintnál nagyobb összegű átutalásokhoz az ügyfelek használják az új OTP Internet- és MobilBankot, amihez először regisztrálni kell. A tájékoztatás szerint aki az új szolgáltatásokra nem kíván regisztrálni, az az aktuális OTPdirekt Üzletszabályzat és Hirdetmény szerint ideiglenesen módosíthatja napi átutalási limitjét.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.