Március óta csak dagad és dagad az Ötös lottó főnyereménye, ugyanis utoljára akkor volt telitalálatos szelvény. Most hétvégén pedig már több mint 5,7 milliárd forint ütheti annak a szerencsés játékosnak a markát, aki mind az öt számot eltalálja.
A több mint 5,7 milliárdos főnyeremény a harmadik legnagyobb nyereményösszeg az Ötöslottó 57 éves történetében. Ennyi pénzből azért már lehet bőven tervezni, vagy álmokat megvalósítani, azonban öt számot eltalálni nem olyan egyszerű.
Az elmúlt 29 hét alatt több mint 700-an voltak csak egy számra a telitalálattól, egészen pontosan 707 játékos ikszelt helyesen négy számot, nyereményük átlagosan elérte a 2 millió forintot. A jelenlegi halmozódási ciklusban a leggyakrabban kihúzott számok között van a 77-es, az 58-as, az 54-es, a 38-as, és a 34-es, ezek már négyszer is kikerültek a sorsológömbből az elmúlt időszakban - idézte fel a Profitline.
A számstatisztikákból azonban is kiderült, hogy melyek azok a számok, amelyeket az elmúlt időszakban nem igazán sorsoltak ki. Lehetséges, hogy most ezekkel lehet majd megütni a főnyereményt. Ezek a következők: a 3-as, a 10-es, a 24-es, a 61-es és a 90-es.
A portál felidézte azt is, hogy minden idők eddigi legnagyobb Ötöslottó nyereménye idén került egy szerencsés játékoshoz. A 6,523 milliárd forintot érő számok 2024. 8. játékhetében kerültek kisorsolásra.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Hatalmas bukta lett Lady Gaga és Joaquin Phoenix új Joker filmje A Joker: Kétszemélyes téboly című film lezuhant az észak-amerikai jegypénztárak éléről, a múlt hétvégi 40 millió dolláros debütáláshoz képest hatalmas, 80%-os visszaesést szenvedett el, és mindössze 7,1 millió dollárt ért el.
- Saját bevallása szerint is undorító dolgot kóstolt meg Magyar Péter, az ötlet egyenesen Orbán Viktortól származott Végre valahára megkóstolta a "latte avokádót" a Tisza Párt elnöke.
- Rosszul lett Vujity Tvrtko, mérgezésre gyanakszik Annyit evett Tvrtko egy ételből, hogy kijelentette: mérgezést kapott.
- Lehet, hogy hamarosan Ön és családja együtt fog élni Elon Musk humanoid robotjával Elon Musk múlt csütörtök esti Los Angeles-i eseményén azt mondta, hogy a Tesla humanoid robotjai lesznek "minden idők legnagyobb termékei." A milliárdos ezzel élénk vitát váltott ki arról, hogy mikor és hogyan sikerül neki minden házba robotot költöztetnie.