Technikai okok miatt összeomlott az informatikai rendszer a veszprémi kórház onkológiai osztályán, a betegekkel pedig közölték, hogy nem tudják felvenni a kezelést.
Link Zsuzsanna a férjét kísérte kezelésre a veszprémi kórház onkológiai osztályára február elsején. Az ATV Híradónak az asszony elmondta, tavaly áprilisban két helyen is daganatot találtak a férje szervezetében. A férfit 2023 nyarán meg is műtötték kétszer, majd október elején elkezdték a kezeléseket a veszprémi onkológián. Mint mondta, férje kemoterápiája 12 kezelésből áll, két hetente kell menniük és három napig ilyenkor be kell feküdni a kórházba.
Február elsején a házaspár a hetedik kezelésre érkezett az onkológiára, ahol megvolt a vérvétel is, ám ezután a megszokott 1-1,5 óra helyett 2-3 órát kellett várniuk. Nem értették, mi történik, csak azt látták, hogy az orvosok idegesek, és volt olyan doktor, aki közölte, hogy problémák vannak a rendszerrel és egyelőre nem tudják elemezni a vérvételt. Mindez azt jelentette, hogy nem tudták megállapítani, hogy ki mehet a kezelésre és ki nem.
A házaspár ebéd után nem sokkal került be a kezelőorvoshoz, aki azzal fogadta őket, hogy technikai okok miatt elmaradnak a kezelések. Mint mondta, a rendszer összeomlása miatt nem tudták kiértékelni a férje máj- és vesefunkciót. Zsuzsanna arról is beszámolt, hogy rajtuk kívül 80-100 beteg várakozott a kezelésre, de hiába.
Zsuzsanna rákérdezett az orvosnál arra is, hogy mi a garancia, hogy két hét múlva a férje meg fogja kapni a kezelést. Az orvos állítólag azt válaszolta, ha a következő, két héttel későbbi időpontra nem jön rendbe a rendszer, akkor valószínűleg már ők sem lesznek itt. Zsuzsanna továbbra is értetlenül állt a dolgok előtt, és meg is jegyezte az orvosnak, hogy "ez nem egy nátha, ami kezelés nélkül el fog múlni.”
Hozzátette azt is, az orvosok is megdöbbentek, és a történtek miatt minden beteggel közölték, hogy sajnálják, de nem tudják megadni a kezeléseket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most érkezett: nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat A 13. havi nyugdíjra, akárcsak az év eleji nyugdíjemelésre is csak azok jogosultak, akik a megelőző év december 31-ig nyugdíjba vonultak. Tehát, aki január 1-jén vonul nyugdíjba, az nem számíthat sem az emelt összegre, sem pedig a 13. havi nyugdíj kivizetésre.
- Orbán Viktor szerint "egy DK-s pojáca" zavarta meg nemzetközi sajtótájékoztatóját A miniszterelnök nem hagyta szó nélkül a közösségi oldalán sem a Strasbourgban történteket.
- Váratlanul lemondott egy magyar egyetemi vezető, mi van a háttérben? Bejelentette lemondását Bódis József, a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke a testület keddi ülésén - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel, jelezve: a kuratórium tudomásul vette a döntést.
- Borzalmas vonatbaleset Budapest határában Elgázolt egy embert a vonat Gödön, a Ságvári köz közelében - közölte a katasztrófavédelem kedd délután az MTI-vel.