Putyin ukrajnai háborúja több szomszédos országból komoly aggodalmat váltott ki: olyannyira, hogy egyes nemzetek már azt forszíroznák a NATO-ban, hogy minden ország állítsa vissza a kötelező sorkatonaságot.
Ahogy véget ért a hidegháború, és elkezdtek barátibbá válni az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok, a legtöbb országban megszűnt a kötelező sorkatonaság. Nem így azonban Észtországban, ahol a mai napig kötelező minden 18. életévét betöltött férfinak bevonulnia, a nők számára pedig önkéntes – írja a BBC.
Az ukrajnai háború miatt pedig egyre több Oroszországgal szomszédos ország sürgeti a NATO-t, hogy mindenki kezdjen bele a kötelező sorozás visszaállításába. Nemrég Norvégia jelentette be, hogy növeli a hadállományának a számát, Dánia pedig a múlt hónapban közölte, a nőkre is ki fogják terjeszteni a kötelező katonaságot. Lettország és Svédország nemrég vezette be a kötelező katonai szolgálatot, Litvnia pedig 2014-ban, a Krím félsziget erőszakos annektálása után.
Oroszország soha nem támadt NATO-országra, sőt, rendszerint gúny tárgyává teszik azokat a megjegyzéseket, amelyek szerint ilyen előfordulhatna. Három NATO-tag, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Franciaország rendelkezik nukleáris fegyverekkel, éppúgy, mint Oroszország. Egy esetleges konfrontáció így akár végzetes következményekkel is járhatna.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.