Emmanuel Macron francia elnök egy interjúban megerősítette, hogy talán "valamikor" szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában.
Macron a Le Parisien című lapban szombat este megjelent interjúban hangsúlyozta, "lehet, hogy egy bizonyos ponton - nem akarom, nem én kezdeményezem - az orosz erőkkel szemben szükség lesz szárazföldi műveletekre, bármi legyen is az".
"Franciaország erőssége az, hogy képesek vagyunk erre" - mondta a pénteken készült interjúban, miután hazatért Berlinből, ahol találkozott Olaf Scholz német kancellárral és Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, a három ország közötti egységet demonstrálva.
A Le Parisiennek adott interjújában az elnök azt mondta, "nagyon gyorsan Németországba akartam menni, hogy ne kezdjünk vitát az esetlegesen felmerülő stratégiai nézeteltérésekről: ilyenek nem léteznek". Hozzátette, a "kancellár és köztem soha nem volt nézeteltérés. Nagyon hasonlóan látjuk a célokat és a helyzetet. Csak az a mód, ahogyan ezeket értelmezzük, különbözik".
Hozzátette, "Németország stratégiai kultúrája a nagy óvatosság, a be nem avatkozás, és távolságtartás az atomenergiától. Egészen más modell, mint Franciaországé, amely rendelkezik nukleáris fegyverekkel, és fenntartja, megerősíti hivatásos hadseregét" - írja az MTI.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.