Hatból öt frontszakaszon előrenyomult az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, miközben 13 ukrán ellenrohamot vert vissza - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Az orosz hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem kétezer katonája esett el, vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén.
A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett kilenc lőszerraktárt, nyolc páncélozott harcjárművet - köztük egy német Marder gyalogsági harcjárművet és egy-egy amerikai M113-as páncélozott szállítójárművet és MaxxPro páncélozott harcjárművet -, két lengyel Krab önjáró löveget, valamint három amerikai M777-es, egy M198-as és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, cseh Vampire és amerikai HIMARS sorozatvetők három rakétáját, továbbá 33 drónt - írja az MTI.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást, de az éjjel Jaroszlavl és Vlagyimir megye légterében is lőttek le pilóta nélküli repülőszerkezetet.
A donyecki régióban lévő Horlivkában súlyosan megsebesült az orosz NTV tévécsatorna két munkatársa, Alekszej Ivlijev tudósító és Valerij Kozsin operatőr, valamint a kísérőtisztjük. A két újságíró műtéten esett át, de Kozsin életét nem tudták megmenteni - közölte Ivan Prihogyko, a város polgármestere. Társa, Alekszej Ivlijev állapota stabil. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szándékosnak nevezte a tévések elleni támadást, és kifogásolta, hogy sem az UNESCO, sem az EBESZ nem tiltakozott az ukrán félnél a történtek miatt.
Herszon megyében egy 78 éves asszony életét vesztette, hárman pedig megsebesültek ukrán tüzérségi tűz következtében. Nova Kahovka környékén mintegy négyezren maradtak áram nélkül. Donyeckben négy tűzoltó szenvedett sérüléseket.
Szergej Lebegyev, "a mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora" a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azzal vádolta meg az ukrán hadsereget, hogy szerda este maga mért csapást egy lakóházra Krivij Rih városban, hogy a médiában újabb "tragédiát" kerekítsen a történtekből. Lebegyev szerint a csapás helyszíne környékén nincsenek katonai célpontok, amelyeket az orosz hadsereg támadni szokott, és az ukrán hatóságok sem találták meg a házba becsapódott "állítólagos orosz rakéta" maradványait.
Az is állította, hogy az incidenst követően az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lezárta a környéket, és a mentősökkel titoktartási nyilatkozatot íratott alá.
Az ukrán hatóságok szerint a Krivij Rih-i tragédiának kilenc halálos és 32 sebesült civil áldozata volt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szívszorító hírek érkeztek az USA-ból: brutális pusztítást végzett a Helene-hurrikán, legalább 40-en meghaltak Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
- Elszabadult a pokol a magyar határon, megszólalt a rendőrség Az orosz-ukrán háború kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
- Akkora a baj Olaszországban, hogy már Mussolini módszerét veszik elő az iskolákban Olaszország ismét bevezeti azt a gyakorlatot, amit még Mussolini talált ki, miszerint a tanulók már magatartásból is "megbukhatnak", és ha ez bekövetkezik, akkor abban az esetben is évet kell ismételniük, ha egyébként megfelelő az átlaguk. Az olaszok a tanárokkal szembeni egyre növekvő agresszió miatt nyúltak ehhez az eszközhöz.
- Rendkívüli hír: robbanás történt egy orosz benzinkúton, többen meghaltak, köztük egy gyermek is Robbanás történt egy benzinkúton pénteken az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában, Mahacskalában, a detonáció több ember halálát okozta.