Hirdetés

Orosz hadihajók tűntek fel a Balti-tengeren, ahol a NATO gyakorlatozik

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Nehéz elképzelni, hogy véletlen lenne: Oroszország hétfőn bejelentette, hogy haditengerészeti gyakorlatot kezdett a Balti-tengeren, egy nappal azután, hogy a NATO-tagállamok is megindították éves balti-tengeri gyakorlatukat.

Negyven orosz hadihajó és vízi jármű, 25 repülőgép és mintegy 3500 fős személyzet vesz részt a június 15-ig tartó gyakorlaton - írja az MTI.

Moszkva hétfőn azt is közölte, hogy a Japán-(Keleti-)tengeren és a szintén távol-keleti Ohotszki-tengeren is gyakorlatba kezdett, amelyeken a Csendes-óceáni Flotta több mint 60 hadihajója és ellátóhajója vonul fel.

Az Egyesült Államok korábban arról számolt be, hogy a Balti-tengeren a NATO részéről hatezer fős személyzet, 50 hajó és több mint 45 repülőgép vesz részt a katonai manőverben, amelyben Finnország szövetségi tagállamként először képviselteti magát.

Utazik a pápai nagykövet, az ukránok csendet kérnek

Hivatkozás másolása

A hírek szerint az oroszoknak jelentősen csökkent a harci kedve, ezért az orosz vezérkarnak meggyűlik a baja a mozgósítással. A Kreml hatóságai emiatt azt tervezik, hogy 2023-ban razziákat hajtanak majd végre a sorkatonák ellen. 

Közben az ukránok videókampányukban arra kérnek mindenkit, hogy ne osszon meg információkat a várható ellentámadásról. Az ellentámadás megindításáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszélt korábban, azt mondta, csapataik készen állnak. 

Hétfőn és kedden emellett Kijevben tárgyal Ferenc pápa ukrajnai békenagykövete is. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés