Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a külhoni magyarokhoz, amit szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágon felolvasnak a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából tartott rendezvényeken – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/orban-viktor-everteklo-2.inbox800x450.jpg)
„1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték, a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek.
Személyes véreáldozatukkal megpecsételt szellemi örökségként hagyták ránk, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk – írta.
Orbán Viktor kiemelte, a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik. Hirdeti, hogy mi, magyarok kérjük, követeljük vissza azt a szabad, méltóságteljes és erős Európát, amely békét tudott tartani a saját földjén, és határozottan kiállt minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségei nyelvének, kultúrájának felszámolására tört.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rettenetes baleset történt az M0-áson Brutális baleset történt az M0-s autóúton, a déli-szektorban, az M1-es autópálya felé, az Annahegyi pihenőnél történt a baleset.
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.