A miniszterelnök csütörtök reggelre átírta a költségvetést: többet fogunk költeni egészségügyre és nemzetpolitikára is.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/orban-viktor-miniszterelnok-brusszel.inbox800x450.jpg)
A szerda éjjel megjelent a Magyar Közlöny szerint a miniszterelnök aláírásával a kormány 8,2 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el. A pénzek átpakolása a Központi Maradványelszámolási Alap cím terhére történt, és a Bethlen Gábor Alap (BGA) kapja, mégpedig nemzetpolitikai célú támogatásokon belül 1,44 milliárd forintot egyéb működési célú kiadásokra, 6,76 milliárd forintot pedig egyéb felhalmozási célú kiadásokra. Emellett egy kis kerekítési összegnek megfelelő, kis híján 5 millió forint jut a BGA működésének támogatására – írja a mfor.hu.
Egy másik, szintén Orbán Viktor kormányfő által jegyzett határozat értelmében az Egészségbiztosítási Alapon belül a gyógyító-megelőző ellátásokra szánt keretösszeget emelték meg 63 milliárd 439 millió 700 ezer forinttal. Az összeg célja, hogy biztosítsa a fekvőbeteg-ellátó intézményeknek az év fennmaradó részében felmerülő feladatait, az összeg elosztásáról Pintér Sándor belügyminiszternek május 15-ig kell előterjesztést készítenie.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.