Letartóztatta a bíróság azt a három férfit, akit a rendőrök kedden, alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntettének gyanúja miatt fogtak el, a legidősebbet elmegyógyintézetben helyezik el.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szkita-harcos-rendorseg-hatalom-atvetel.inbox800x450.jpg)
A Zala Vármegyei Főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint csütörtökön indítványozta az 53 éves murakeresztúri, a 68 éves veszprémi és a 88 éves váci férfi letartóztatását, mert olyan szervezett csoport megalakításában vettek rész, amely a hatalom erőszakos átvételét tűzte ki célul.
A gyanúsítottak társaikkal elhatározták Magyarország alkotmányos rendjének megdöntését és a hatalom átvételét, a szándékukat tavaly novemberben egy internetes videómegosztó portálra feltöltött videójukban is kinyilvánították.
A felvétel tartalma szerint tervüket külföldi fegyveres csoportok bevonásával, illetve a Magyar Honvédség és a magyar rendvédelmi szervek elleni erőszakos fellépéssel kívánják végrehajtani. A hatalom erőszakos átvétele érdekében ekkor "bejelentették a Szkíta Nemzetőrség megalakulását" is.
Az ügyben a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztálya folytatja, az országszerte tartott házkutatások és lefoglalások során beszerzett adatok alapján kedden nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hárman kerültek őrizetbe.
A rendőrség előterjesztését megalapozottnak tartva a Zala Vármegyei Főügyészség - a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és az elkövetők személyi körülményeire is figyelemmel - a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyére, a bizonyítás veszélyeztetésére hivatkozva tett indítványt mindhárom férfi letartóztatására.
A Zalaegerszegi Törvényszék közölte, hogy a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön megalapozottnak tartotta az ügyészségi indítványt, és 30 napra elrendelte mindhárom gyanúsított letartóztatását.
Két férfi Zalaegerszegen állt a bíróság elé, mindketten tudomásul vették a döntést, a védőik azonban három napot tartottak fenn. A legidősebb gyanúsítottat külső helyszínről hallgatták meg, az ő esetében a bíró az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő elhelyezéssel rendelte el a letartóztatást, ami ellen - a szabadlábra helyezés érdekében - a gyanúsított és a védője fellebbezett.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.