Hirdetés

Pattanásig feszült a helyzet a folyóinknál, Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett

Nap Híre portré Nap Híre

Csütörtök reggel az árvízvédelemre létrehozott operatív törzs ismét sajtótájékoztatót tartott, ahol Orbán Viktor elmondta, hogy áll jelenleg az árvíz elleni védekezés. A miniszterelnök közölte, hogy a Lajta esetében a valaha volt legnagyobb vízszintre számítanak, a Duna esetében pedig Mosonmagyaróvárnál lehet tetőzés ma.

"A mai tetőzési helyszín és a tegnapi közötti távolságot, ha lemérjük, az 50-54 kilométeres távolság" - tudatta a kormányfő, aki szerint ebből lehet látni, hogy milyen ütemben halad az ár. Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy folyamatosan figyelik Ausztriát is, ugyanis azt látják az osztrákoknál, hogy a káresemények nagy része nem a tetőzés alatt, hanem a lassú apadás alatt következik be. Hozzátette: "nem szabad a figyelmünknek lankadnia a legnagyobb vízszint után sem [...] mert utána még bajok lehetnek" - írja az Index

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy növelni kellett a védelem alatt álló területek nagyságát is: a másodfokú készültség alá vont szakasz nagysága 33 kilométerrel nőtt, a harmadfokúnál 3 kilométer volt a növekedés, továbbá rendkívüli készültséget vezettek be 37 kilométeren a Lajta miatt. Közölte azt is, hogy Budapesten szombat éjjel lehet a tetőzés. 

A kormányfő kitért arra is, hogy további 200 katonát vontak be a védekezésbe, illetve a büntetés-végrehajtás, a polgárőrök, közmunkások, tűzoltók is kiveszik a részüket a munkából. Mint mondta, a minap összesen 4392 fő dolgozott a hivatásos állomány részéről, ma pedig 5728 ugyanez a szám. Az önkéntesek nagysága pedig több mint 13 ezer főre rúg. Orbán Viktor megjegyezte, hogy sokan jelentkeznek továbbra is önkéntesnek. 

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor arról is beszélt, hogy állnak a védművek. Elmondása szerint Budapesten 90 százalékos a védművek kiépítettsége, és "ez fölötte van a valaha volt legmagasabb vízállásnak. Úgy látjuk, hogy Budapest védelme megoldott."

Mint mondta, Budapesten kívül is sokat javult a helyzet, a Duna felsőbb szakaszain, Tahi és Tahitótfalu környékén is közel 100 százalékos a kiépítettség.

A miniszterelnök elmondta, az az árvíz előreláthatóan jövő hét közepére elhagyja az országot, és jó hír, hogy a következő egy hétben nem várható nagyobb eső, így az árvíz sem kap utánpótlást. "A helyzet továbbra is komoly, nehéz, de a védekezés színvonala optimizmusra ad okot” – mondta Orbán Viktor.

Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Orbán Viktor kormányfőnek sűrű hete van az árvízhelyzet miatt. Bár több külöldi útja is lett volna ezen a héten a miniszterelnöknek, a kialakult helyzetre hivatkozva ezeket azonnal elhalasztotta, így Magyarországon tudott maradni, hogy felügyelje, amit kell. Az elmúlt napokban több településre is ellátogatott, szerda reggel pedig a YouTube csatornáján árvízinfót tartott. Arról is beszámoltunk, hogy Orbán és Karácsony közösen irányítják a védekezést Budapesten, valamint arról is, hogy térdig vízben gázolva fotózták le Orbán Viktort Nagymaroson.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés