Orbán Viktor a YouTube-csatornáján élőben tart sajtótájékoztatót Árvízinfo címmel.
Az árvízvédelemre létrehozott operatív törzs most tartja az első sajtótájékoztatóját, a védekezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Orbán Viktor ismerteti.
A miniszterelnök elmondta, hogy megkezdődött a legkomolyabb szakasza a védekezésnek, kedden belépett Magyarországra az árhullám. "Mostantól az a vízügy, a honvédelem, a belügy, a katasztrófavédelem és önkéntesek feladata, hogy kikísérjük délre az árat. Ez az időszak a legnehezebb" - fogalmazott a kormányfő, szúrta ki a Telex. A sajtótájékoztatóból az is kiderült, hogy Orbán Viktor arra számít, hogy ez az időszak szerdától egy hétig, nyolc napig tart, és a legmagasabb vízszint csütörtökön hagyja el Magyarország területét.
Kedden este egyébként megjelent a Magyar Közlönyben Orbán Viktor árvízi védekezésről, pontosabban “az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és annak keretében meghatározott intézkedések bevezetéséről” szóló rendelete.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt döntés a Magyarország folyóin levonuló súlyos és elhúzódó árhullám miatt a védelmi és biztonsági szervezetek, a közigazgatási szervek védelmi feladatainak koordinálása és összehangolása céljából az ország egész területére összehangolt védekezést rendelt el - írja a 24.hu.
A rendelet kedd este, 22 órakor már hatályba is lépett és 2024. szeptember 24-én veszti hatályát.
Mint azt a naphire.hu is megírta, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője korábban arra figyelmeztetett, hogy hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, és sokáig érvényben lesz a harmadfokú készültség az érintett folyókon. Arról is írtunk, hogy napokra elzárhatják Kisoroszit a külvilágtól az árvíz miatt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes fotók a Parlament mellől, mindent, de tényleg mindent víz borít a rakparton Csütörtök reggel az árvízvédelemre létrehozott operatív törzs ismét sajtótájékoztatót tartott, ahol Orbán Viktor elmondta, hogy áll jelenleg az árvíz elleni védekezés.
- Bármikor elszabadulhat a pokol a Balatonnál, borzalmas dologra figyelmeztetnek a szakértők Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI).
- Elképesztő pofátlanság: teljesen leamortizálták a katasztrófaturisták a községet, a polgármester lépett közbe A Győr-Moson-Sopron megyei Mérges község a katasztrófaturizmus kedvelt célpontja lett, mióta videók és fotók kerültek fel a Rába-hídról a világhálóra.
- Rendkívüli bejelentést tett a kormány az árvízzel kapcsolatban: ez minden magyart érint Zöldszámot hozott létre a kormány.