Nyolc állami vállalat biztosan az engedélyezett legmagasabb bért folyósítja a vezetőjének, és kiderült az is, hogy egy valaki még Orbán Viktornál is többet keres. Mint ismert, a miniszterelnök jövőre 6,5 millió forint felett kereshet havonta.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/orban-viktor-facebook-1.inbox800x450.png)
A 24.hu cikke szerint a mamutcégek közül a 23 ezer főt foglalkoztató Magyar Postánál és a 17 ezer dolgozót mozgató MÁV-nál is havi bruttó ötmillió forintot vihet haza a vezérigazgató, a korábban Lázár János mellett dolgozó Balczó Barnabás, illetve Pafféri Zoltán.
Megírták azt is, hogy ötmilliós alapbér jár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt vezető Lakner Zsuzsának, a Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójának, Sipos-Tompa Leventének, az MVM vezérigazgatójának, Mátrai Károlynak, valamint a Szerencsejáték Zrt. első emberének, Mager Andrea egykori tárca nélküli miniszternek is.
Ugyancsak ötmillió forintot keres az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként egy másik volt miniszter, Palkovics László. Az innovációs és technológiai tárca éléről tavaly novemberben távozó politikus emellett az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője is lett, és a lap szerint innen is kap havi 2 millió 750 ezer forintot.
Megjegyezték azt is, hogy a védelmi ipar jól fizet, azt nem csak Palkovics példája támasztja alá, ugyanis Trembeczki László is legalább 7,8 millió forintot keres, mivel négy, a honvédelmi tárca alá tartozó cégnek is ő a vezérigazgatója:
- a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HMEI) Zrt. élén négymillió,
- a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. vezetőjeként pedig kétmillió forintra jogosult havonta,
- a HM ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt.
- és a HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt. vezetőjeként pedig 600–600 ezer forint a járandósága.
A HMEI Zrt.-ben emellett igazgatósági tagként is kap 600 ezer forintot havonta.
A teljes listát a 24.hu oldalán olvashatják.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.