Orbán már döntött, annyi a svéd NATO-tagságnak?

Elisabeth Braw, a Foreign Policy egyik oszlopos tagja egy elemzést írt arról, hogy mire számíthat Svédország Magyarországtól a NATO-tagság jóváhagyását illetően.

A szerző felidézte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levelét, melyet a svéd kollégájának, Tobias Billströmnek címzett. Ebben Szijjártó arra figyelmeztette Billströmöt, hogy ha a svéd ellenzék és az ország nemzeti közszolgálati rádiója nem hagyja abba a magyar demokrácia kritizálását, Magyarország nem fogja ratifikálni a svéd NATO-csatlakozást. Braw szerint azonban mivel Magyarországgal ellentétben Svédország jól működő demokrácia, ezért a svéd kormány nem mondhatja meg az ellenzéki politikusoknak, vagy a svéd közszolgálati rádiónak, hogy mit mondjanak. 

Braw szerint ebből kifolyólag Svédország NATO-csatlakozása jelenleg halálra van ítélve Orbán Viktor miatt. Mint azt Braw is írja, Szijjártó Péter joggal jutott arra a megállapításra, hogy a svéd politikusok meglehetősen kritikusak Magyarországgal szemben. Egy dologra azonban felhívta a figyelmet:  „Akik azonban verbálisan támadták az országot, azok nem Billström, és nem is a kormányt alkotó pártok tagjai voltak, hanem a svéd ellenzék” – szögezte le a szerző, kiemelve Magdalena Anderssont, aki Ulf Kristersson jelenlegi svéd miniszterelnök politikáját Orbánéhoz hasonlította, írja az Index.

"Orbán valójában egy olyan eszköz, amelyet egyes svéd ellenzéki politikusok szívesen használnak céljaik eléréséhez. Vele ellentétben Kristersson soha nem hasonlítaná Ukrajnát Afganisztánhoz, és azt sem kérné az oroszok által megszállt ország vezetőitől, hogy adják meg magukat a háborúban. De azzal, hogy ezt a két nevet összemossák, azt remélik, hogy némileg sikerül besározni a svéd miniszterelnök nevét" - írja Braw.

Nyilvánvaló, hogy ezeknek a megjegyzéseknek, valamint a svéd állami iskolák magánakciójának az a céljuk, hogy rossz színben tüntessék fel a magyar demokráciát, nem pedig az, hogy Magyarország eleget tegyen a svédek kérésének. A Foreign Policy szerzője úgy látja, hogy ennek ellenére Magyarországnak inkább van szüksége az Európai Unióra, mint fordítva, Svédországnak viszont égető szüksége van Magyarországra. 

Braw arra a következtetésre jut, hogy ha rövid időn belül nem rendeződik ez a helyzet, akkor Magyarország nem ratifikálja Svédország csatlakozását.

A szerző szerint ez egyrészt azt jelenti, hogy Svédország kiemelkedő védelmi iparát továbbra is hátráltatni fogja a NATO-n kívüli státusza, másrészt pedig Oroszország két legközelebbi NATO-szövetségese aláásta azt, ami a NATO legdicsőbb pillanata lett volna az utóbbi években: Svédország és Finnország csatlakozása. Mint írta, ez a két ország félelmetes „fegyvereket” hozhatna a NATO-ba, mint a kiváló svéd tengeralattjárók és a finn hadsereg harcképzett egységei – és ezek közül eddig csak az utóbbiak érkeztek meg a katonai szövetségbe.