Az énekesnőnek viharos kapcsolata mellett családjával is voltak problémái, most úgy tűnik, édesapjával kibékültek.

Mi is írtunk róla, hogy Opitz Barbi és Serleg Albert november elején ismét szakítottak, és mivel előtte is elég viharos kapcsolatban éltek, már nehéz volt követni, hogy valóban végleges-e a döntésük. Mindenesetre Barbi később kitalált exéről, és azt állította, folyamatosan bántalmazta őt Albert, és többször is halálosan megfenyegette.
Mivel az énekesnő édesapja, Tamás soha nem tudta elfogadni lánya választottját, így az ő kapcsolatuk is nagyon megromlott. Nem beszélve Barbi édesanyáról, aki korábban dulakodásba is keveredett a fiúval, akinek még egy kést is találtak akkor a táskájában.
De most, hogy úgy tűnik végleg pontot tett Barbi a kapcsolata végére, édesapjával újra felvették a kapcsolatot. Opitz Tamás nagyon örül, hogy végre visszakapta lányát, úgy érzi most tényleg lezárhatják a múltat.
"Mikor először hallottam, hogy szakítottak, csak reménykedni tudtam, hogy az lesz az utolsó, hiszen többször is előfordult már. Most már elhiszem, elhittem neki, mert beszéltünk és éreztem a hangján, hogy ez most tényleg végleges"
– fejtette ki a Borsnak az édesapa, aki azt is elárulta, hamarosan meg is látogatja őt kislánya Kaposváron és végre beszélgetnek egy jót.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Bajban Schobert Norbi? Baljós hírek érkeznek a cégéről Megjöttek az adatok, úgy tűnik, igencsak nagy a veszteség.
- Rácz Jenő drámai vallomása: "eddig bírtam" A sztárséfből sokat kivett az elmúlt időszak, már érezte, hogy nem olyan fókuszált, mielőtt a ringbe lépett.
- "A legnagyobb vesztesek" - Harry herceget és Meghan Markle-t megint porig alázták Harry herceg és Meghan Markle népszerűsége zuhanórepülésben van, miután őket nevezték meg a "legnagyobb veszteseknek" egy neves hollywoodi kiadványban.
- Mága Zoltánnal pózolt és Orbánnak üzent Trump A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész New Yorkban, a Republikánus Klub hagyományos évzáró gáláján játszott, ahol a volt elnök állva tapsolta meg.