Szívszorító fejlemény: több millió forintot gyűjtöttek az infarktust kapott Ónodi Henriettának
Több millió forint gyűlt össze az infarktust kapott Ónodi Henriettának.
Amint az ismert, bevásárlás közben szívinfarktust kapott az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta. A békéscsabai születésű Ónodi március 28-án egy floridai boltban esett össze. Azonnal kórházba szállították, szerencsére annak ellenére, hogy útközben többször is megállt a szíve, sikerült stabilizálni az állapotát – írja a nlc.hu.
A hírt az Egyesült Államokban élő Ónodi testvére, Barbara tette közzé közösségi oldalán, egyben támogatást is kérve az olimpiai bajnok számára.
„Üdvözlöm, a nevem Ónodi-Klausler Barbara. Kétségbeesetten szükségem van segítségre, hogy pénzt gyűjtsek a nővéremnek, az 50 éves Ónodi Henriettának, akinek súlyos szívinfarktusa volt. Mint sokan tudjátok, Heni egy magyar nemzeti hős, arany- és ezüstérmes olimpikon, aki mindig az elsők között volt, aki kezet nyújtott és támogatta a rászorulókat, most pedig a ti segítségetekre van szüksége! Sokat tett a tornásztársadalomért és a sportágért, hihetetlenül önzetlen volt, most rajtunk a sor, hogy segítsünk neki ebben a nehéz időszakban”.
"Azt látom, hogy a húgomnak a súlyos szívleállásokat követően nagyon szakszerű ellátásra és rehabilitációra van most szüksége. De ugyanolyan erős, mint tornászkorában. Ha képesek vagyunk neki megadni azt az egészségügyi támogatást, amire most szüksége van, őszintén hiszem, hogy teljesen felépülhet” – tette hozzá a testvére.
Eddig 378-an adományoztak, legtöbben öt és száz dollár között, pár nap alatt közel 19 ezer dollárt gyűjtöttek össze, ami 6,9 millió forintnak megfelelő összeg.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mi történik itt? A rendszerváltás óta nem volt ilyen a Balatonnál Jövő augusztusban a gyorsaságimotoros-világbajnokság, júliusban pedig a Superbike-vb fordulóját is megrendezik a Balatonfőkajár mellett elhelyezkedő Balaton Park versenypályán.
- Elképesztő izgalmak a Bajnokok Ligáján: Nem bírt egymással a Manchester City és az Inter A tavaly győztes Manchester City otthon gól nélküli döntetlent játszott akkori döntős ellenfelével, az olasz Internazionaléval a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első fordulójában, szerdán.
- Döbbenet és gyász Olaszországban – újabb legendás futballista halt meg fájdalmasan fiatalon 59 éves korában elhunyt az olasz labdarúgás ikonja, Salvatore Schillaci, aki az 1990-es világbajnokság gólkirálya volt.
- Szoboszlai Dominik rendkívüli üzenetet küldött a BL-gólja után Mint azt a naphire.hu is megírta, a Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.