A 10. emeletről vetette ki magát, amikor éppen édesapjánál volt láthatáson.
Tamás életében számos probléma összeadódott, szülei válása három évig húzódott, ráadásul a fiú mellkasi aszimmetriával született. 4-5 éves korában közölte az orvos, hogy amikor a szervezete fejlődésnek indul, az állapotából komolyabb problémák is adódhatnak.
Ágnes, Tamás édesanyja a Borsnak azt mondta, a bordák a fiú tüdejét is folyamatosan nyomták, ami állandó fájdalommal járt.
"Az orvosok kijelentették, hogy amennyiben Tamás nem kerül életveszélybe, csak 21 éves korában műtik meg, ugyanis az operáció kockázata túlságosan nagy az adott kor előtt. Attól lehetett tartani, hogy a beépített lemez spontán benyomódhat a mellkasban és átszúrhatja a tüdőt"
– emlékezett vissza a gyászoló édesanya.
Tamás a depressziójával nem akart pszichológushoz járni, édesanyja pedig akkor még nem tudta, hogy létezik online terápia is. Most úgy érzi, ha időben értesül a lehetőségről, megelőzhető lett volna a tragédia.
"Mindenkit arra kérek, ha azt veszi észre a gyermekén, hogy hirtelen fogyni kezd, nincs étvágya, sápadtabb a bőre, és az öngyilkosságot emlegeti, hallja meg a vészharangot! Tamás azt mondogatta, hogy inkább meghalna, minthogy olyan életet éljen, ami rá várhat. Sajnos, nekünk nem sikerült megakadályoznunk az öngyilkosságot"
– hangsúlyozta Ágnes.
Van segítség! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!
Kapcsolódó cikkek
- Ránk szakad az ég, de aztán jön a brutális fordulat Délelőtt még marad a csapadékos, borongós idő, aztán délután jön a fordulat és újra kisüt a nap.
- Döbbenetes dolgot művelt egy buszsofőr Miskolcon Veszélybe sodorta az utasait egy buszsofőr, akinek a tettét levideózták.
- Siralmas anyagi helyzetük van a magyar fiataloknak A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét anyagi szempontból, ennek ellenére jelenleg mindössze csak a megkérdezettek 35 százaléka fekteti be a pénzét vagy tesz félre megtakarítási céllal – derült ki az OTP Bank friss felméréséből.
- Vitézy Dávidnak most lett elege, kipakolt az egykori államtitkár Egy rendőrségi videón akadt ki Vitézy Dávid, és hangot is adott a nemtetszésének.