Olaszország is csatlakozott a sorhoz, és kitiltaná a mobiltelefonokat az iskolákból.
A mai napon elkezdődött az új iskolai tanév, a tanulók számára pedig ezúttal a legfontosabb változás az, hogy szeptembertől korlátozzák a mobiltelefonok és egyéb okoseszközök iskolai használatát. Itthon nagy felháborodást okozott a telefonok kitiltása az iskolákból, de a világon már egyre több ország fordul a telefonok iskolákból való kitiltása vagy épp limitált használata felé, köztük fejlett nyugati országok is.
Tilos a mobiltelefon használata az általános iskolákban az idei tanévtől kezdve, amit az olaszok nyolcvanhárom százaléka támogat egy hétfőn közzétett felmérés szerint. A SkyTG24 hírtelevízió készítette felmérés szerint a rendelkezést az olaszoknak 13 százaléka nem helyesli, a többiek nem mondtak véleményt a kérdésben. A számok azt mutatják, hogy a jobboldali szavazók körében népszerűbbnek számít a tiltás mint a balközépre voksolók között – írja az MTI alapján a Blikk.
A mobiltelefonok kitiltásáról Giuseppe Valditara oktatási miniszter még júliusban döntött. Idén szeptembertől az óvodákban, valamint az általános iskolák első öt osztályában nem engedélyezett, hogy a diákok mobiltelefont használjanak még oktatási vagy tanulási célból sem. Táblagépeket, számítógépeket és más technológiai eszközöket tanári felügyelettel használhatnak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.