Hirdetés

Súlyos változás jöhet a nyugdíjaknál, megvan, kiket érint

Nap Híre portré Nap Híre

Hamarosan jön a nyugdíjreform, és mivel korábban egy nagyon furcsa helyzet állt elő, elképzelhető, hogy ezen módosítani fognak. 

Korábban már írtunk arról, hogy a szakértő szerint a tavalyi év után nem javul, de talán tovább nem is romlik a nyugdíjasok helyzete 2024-ben. Rossz hír viszont, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint a nyugdíjasoknak jövőre nem járhat majd a várt prémium, ugyanis a gazdasági lendület lelassulása miatt az elvárások lefelé módosulnak. 

A nyugdíjkorhatár nem változik 2024-ben, továbbra is marad 65 év, így idén az 1959. január 1. és december 31. között született személyek számára nyílik meg a nyugdíjba vonulás lehetősége. 

A nők kedvezményes nyugdíjának feltételei sem változnak, így egy nő a 65 éves nyugdíjkorhatár betöltése előtt idén is akkor igényelhet nyugdíjat, ha megszerzett legalább 40 évi jogosító időt, azon belül pedig legalább 32 év munkával szerzett szolgálati időt - írja az InfoStart

Ez utóbbi feltétel 30 évre csökken, ha egy gyermeke súlyosan fogyatékosnak minősül. Az öt- vagy többgyermekes édesanyák pedig az ötödik gyermektől számítva egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökkenthetik a szolgálati időre vonatkozó feltételt – mondta az InfoRádióban Farkas András.

A nyugdíjszakértő felhívta arra a figyelmet, hogy a Nők 40 programban hamarosan változás jöhet, mert a kedvezmény bevezetésének évében, 2011-ben a nyugdíjkorhatár 62 év volt, amely azóta 65 évre emelkedett, így

a 2025-re vállalt nyugdíjreform egyik lépése lehet, hogy a nők kedvezményes nyugdíjának a feltételeit hozzáigazítsák az időközben megnövekedett nyugdíjkorhatár feltételeihez.

“Jelen pillanatban de facto kettős nyugdíjkorhatár van Magyarországon, a férfiak számára egyértelműen csak 65 év a legkorábbi életkor, amikortól igényelhetik a nyugdíjukat, a hölgyek viszont óriási többségében megteremthetik a 40 éves jogosító idő feltételt, akár 3-4-5 évvel a 65 éves nyugdíjkorhatár betöltése előtt, és nem biztos, hogy a törvényalkotó akkori szándékával egybevág, hogy kialakuljon ténylegesen egy ilyen kettős nyugdíjkorhatár Magyarországon” 

– magyarázta Farkas András.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés