Tavaly összesen 40 ember kapott kegyelmet a köztársasági elnöktől.
Kiderült, hogy Novák Katalin az elé kerülő kegyelmi kérvényeknek alig a 9 százalékát bírálta el pozitívan a tavaly évben, ám ennek ellenére mégis sikerült rekordokat döntenie. A HVG az Igazságügyi Minisztérium statisztikáit tanulmányozta át, amelyből kiderült,
százból alig kilenc elítélt kapott kegyelmet Novák Katalintól, ez 8,97 százalékos kegyelmezési arány, ami a lap szerint így is kimagasló: 40 elítélt szabadulhatott az államfői döntésnek köszönhetően.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/novak-katalin-izraeli-haboru.inbox800x450.jpg)
2023-ban a 446 elítélt kérelméből 40-et hagyott jóvá Novák Katalin, ez pedig az elmúlt 19 év rekordjának számít. Utoljára 2004-ben volt több, 41 pozitív elnöki kegyelmi döntés, ám akkor háromszor ennyi kérelem volt.
Emellett az is kiderült, hogy Novák Katalin a még el nem ítélt vádlottaknak adható eljárási kegyelemből is sokat írt alá. Már 2022-ben hetet, miközben ilyen kegyelmet azelőtt 10 éven át senki nem kapott.
Az államfő tavaly április végén is rekordot döntött, amikor egyetlen nap alatt 22 kérelmet hagyott jóvá, köztük a Hunnia-per már elítélt hat vádlottját is kegelemben részesítette. Ennek köszönhetően szabadult ki többek között Budaházy György is.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.