Novák Katalin a 24.hu-nak adott friss interjút, amiben úgy fogalmazott, hogy nem tartja az államfő feladatának, hogy a kormányt kritizálja. "Sem azt, hogy az ellenzéket kritizálja" - tette hozzá.
A köztársasági elnök elárulta, időről-időre megosztja az elképzeléseit Orbán Viktorral, rendszeresen szokott vele találkozni, elmondják egymásnak, hogy éppen milyen döntéseket terveznek. Mint mondta, ez a kapcsolatuk természete, "legalábbis az elmúlt egy évben ez volt jellemző".
Novák azt is kijelentette a beszélgetés során, hogy volt, amikor eltért a véleménye az Orbán-kormányétól, mint mondta, örült volna, ha a kormánytöbbség már hozzájárul Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációjához.
- jelentette ki Novák Katalin, aki a háborúval kapcsolatban is elmondta a véleményét: "Azt állítom, van különbség abban, hogy mennyire árnyalt az álláspontunk. Nem látok a háború kérdésében olyan árnyaltan, mint ő" - hangsúlyozta.
Novák arról is beszélt, hogy leginkább a saját döntése, hogy sok külföldi utazást vállal államfőként, elmondta, "Magyarországnak szüksége van arra, hogy intenzív, szoros kapcsolatokat ápoljunk a szövetségeseinkkel, ennek egyik eszköze az államfő. Szintén az Alaptörvényből fakadó feladatom Magyarország képviselete, ilyen értelemben az államfő a legmagasabb szinten képviselheti az országot a diplomáciában. Ezt én magyar érdeknek tartom, ezért helyezek erre ekkora hangsúlyt" - emelte ki.
Budaházy György kegyelméről is mondott néhány gondolatot az államfő, mégpedig azt, hogy "általában ritkán részesítenek embereket kegyelemben. Minden kegyelmi ügy, ami az asztalomra kerül, komoly döntést igényel. Ez viszonylag magányos döntés, és vállalni kell a felelősséget, mérlegelni kell a különböző szempontokat. Itt arról van szó, hogy a büntetés végrehajtását felfüggesztettük, ráadásul a jogszabályok adta leghosszabb időtávra".
- emelte ki Novák Katalin, aki azt is elárulta, hogy azért adott neki kegyelmet, mert “így érezte helyesnek”.
Kapcsolódó cikkek
- Mégis mit művel az időjárás? Kijött a friss előrejelzés, ez vár ma ránk Napos idő várható a mai nap, azonban néhol előfordulhat gyenge eső vagy zápor.
- Borzalmas tragédia történt Magyarországon Meghalt egy motorkerékpáros pénteken a 81-es főúton, a helyszínelés idejére a főút érintett szakaszát lezárták - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- Pénteken még megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban, ma pedig már az eső mossa el a napunkat Megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban pénteken - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szombaton.
- Onnan kapott kegyetlen beszólást Karácsony Gergely, ahonnan a legkevésbé várta Pénteken robbant a hír, miszerint Balogh Samu kabinetfőnők távozik Karácsony Gergely főpolgármester mellől. Ezt követően Balogh a Facebook-oldalán írt egy posztot, amelyben egy sejtelmes mondat is helyet kapott, miszerint "sok volt a kanyar". Ez pedig azért is érdekes, mert a politikus kritikusai sokszor azzal támadják, hogy sokszor változtatja meg az álláspontját.