Nem telik el úgy teniszmérkőzés, hogy Nick Kyrgios ne balhézzon valami miatt. Most a US Open második fordulójában azon akadt ki, hogy szerinte valaki marihuánát szívott a közönségtéren, emiatt pedig nem tudott rendesen levegőt venni a pihenők alatt.
Kyrgios már a mérkőzés kezdete előtt kiakasztotta a szurkolóit, mivel kijelentette: nem nagyon érdekli, hogyan fog szerepelni, sőt egyáltalán nem bánná, ha korán kiesne, mert úgy legalább hamarabb hazatérhetne.
Nem csak az állítólagos fűszaggal volt gondja a játékosnak, az sem tetszett neki, hogy a szurkolók játék közben mosdóba mentek, mert ezzel megzavarják őt a labdamenetek között. A helyzetet tovább rontja, hogy a nemtetszését tőle megszokott módon ordibálások formájában tudatta mindenkivel. Az ausztrál sztárnak csak azután sikerült megnyugodnia, hogy megnyerte a mérkőzést - írja az Index.
A meccs után a játékos elmondta, igazából azért zavarta a fűszag, mert súlyos asztmától szenved. Egyébként a játékvezető az ausztrál játékos panaszkodása után megkérte a nézőket, hogy a lelátókon ne dohányozzanak.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.