A tavaly 57 kilogrammban magyar bajnoki címet nyerő ökölvívóra 20 ezer forintért fogtak kést a népligeti autóbusz-pályaudvaron.
Késsel támadtak rá Koloszár Valentin ökölvívóre a népligeti autóbusz-pályaudvaron. A sportoló a TikTok-oldalán mesélte el, hogy elloptak tőle húszezer forintot, majd amikor próbálta visszaszerezni a pénzét, kést fogtak rá a Népliget autóbusz-pályaudvaron - számolt be a Sportal.
- mesélte a bokszoló. Koloszár utolérte a férfit, aki erre könyörögni kezdett neki. Ekkor a sportoló még nem sejtette, hogy átverésről van szó. "Mondtam neki, hogy adja vissza a pénzemet. Hirtelen megjelent hátulról egy nő, késsel a kezében, hadonászott és megkérdezte, miért kergetem őket. Itt már leesett, hogy ez egy előre megtervezett csalás volt" - magyarázta, hozzátéve, hogy egy biztonsági őr az egész jelenetet végignézte, azonban nem volt hajlandó segíteni neki, mert "nem akarta leszúratni magát."
A lap megkeresésére a sportoló közölte, hogy kedden feljelentést tesz a rendőrségen. Mint elmondta, sok szemtanú volt, de senki nem segített neki, a késes nő pedig hangosan azzal fenyegette, hogy megöli, a húszezer forinton felül pedig további háromezer forintot tulajdonított el a pénztárcájából. Koloszár szerint egyébként többen is benne lehettek a rablásban, és a környéken nem először követhettek el ilyen bűncselekményt. Azt is elárulta, hogy a videóban említett biztonsági őr nem akart semmit csinálni, inkább a csalóknak hitt.
A lap felidézte azt is, Koloszár Valentinra akkor figyelt fel az ország, amikor tavaly a 100. Papp László ökölvívó magyar bajnokságon nagy meglepetésre feladásra késztette az Európa-bajnoki bronzérmes Veres Rolandot.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
- Tragédia Murakeresztúron: brutálisan meggyilkoltak egy 28 éves nőt A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.