"Bármennyi idő kell is hozzá, nem sürgetem" - Vidnyánszky megszólalt a borzasztó színházbalesetről
Az igazgató, aki nemrég bejelentette lemondását, azt mondta, a balesetet szenvedett színészek a körülményekhez képest jól vannak.
Ahogy arról korábban a Naphire.hu is hírt adott, pénteken a Rómeó és Júlia-előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, mindkét színészt meg kellett műteni. Vidnyánszky Attila elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról.
Most kiderült, hogy még a héten visszaépítik a Rómeó és Júlia díszletét, a belső vizsgálathoz és a rendőrségi nyomozáshoz ugyanis szükség lesz rá. Vidnyánszky Attila most a Magyar Nemzetnek nyilatkozott az esetről.
"A folyamat elindult, és én is mihamarabb szeretnék pontot tenni az ügy végére, de bármennyi idő kell is hozzá, nem sürgetem"
– mondta az igazgató a rendőrségi nyomozásról és a belső vizsgálatról.
A színészek állítása szerint a körülményekhez képest jól vannak, sőt, a héten haza is engedik őket. A színház több pszichológussal is felvette a kapcsolatot, akik nem csak a két művészt, de az egész társulatot segítik majd a trauma után.
Vidnyánszky Attila arról is beszélt, hogy a lemondása után rengeteg bátorító üzenetet kapott komoly, a saját szakterületükön belül elvitathatatlanul meghatározó személyiségektől, művészektől és igazgatóktól.
Az interjúban felmerült a felelősségvállalási nyilatkozat kérdésköre is. Erre az igazgató azt mondta, eddig a Nemzeti Színházban nem volt ilyen, de más helyeken alkalmazzák azt, hogy aláíratják a színésszel: saját felelősségére csinál bizonyos mozdulatokat vagy jeleneteket. Vidnyánszky Attila hozzátette: átgondolják az egész repertoárt, és nem csak a Rómeó és Júliát, de minden produkciót próbálnak biztonságosabbá tenni.
"A színház veszélyes üzem, és százszázalékosan nehéz kizárni az ilyen eseteket"
– nyilatkozta Vidnyánszky, aki ezt is elárulta, hogy nem tudott a Rómeó és Júlia díszlete körül felmerült aggályokról.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mély álomba zuhant a forint estére, gyengélkedik a magyarok pénze Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Váratlan hír jött a karácsonyi boltzárról Újabb áruházlánc tett nagy bejelentést.
- Ez lesz az Országos Meteorológiai Szolgálat sorsa? Itt a minisztérium közleménye Értekezletet tartottak az OMSZ vezetőinek, ahol az államtitkár is megszólalt.
- Irgalmatlan fotóval indította a hetet Németh Szilárd Még sötét volt, amikor a politikus útra kelt.