Hirdetés

Most érkezett a szörnyű hír: Két színész sérült meg a Nemzeti Színházban

Nap Híre portré Nap Híre

Megszólalt a teátrum igazgatója.

Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, péntek este a Nemzeti Színház a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint baleset miatt félbe kellett szakítaniuk az egyik előadásukat. Részleteket nem osztottak meg a balesettel kapcsolatban, azonban azt tudni lehet, hogy a Rómeó és Júlia előadást kényszerültek félbehagyni.

Most azonban megtörte a csendet Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója, aki úgy fogalmazott a közleményében, hogy 

Ezúton tájékoztatjuk nézőinket és a sajtó munkatársait, hogy a pénteki Rómeó és Júlia című előadásunk Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete miatt a második felvonás alatt félbeszakadt.

Az is kiderült a nyilatkozatból, hogy a mentősök rövid időn belül a helyszínre értek, majd mindkét művészt szakszerű ellátásban részesítették és kórházba szállították őket. Kiemelte, a körülményekhez képest jól vannak. A baleset vizsgálata pedig már folyamatban van - írja az ATV.

A két kiváló színművészünknek, kollégánknak mielőbbi gyógyulást kívánunk és várjuk vissza őket a színházba. A repertoárban elkerülhetetlenül bekövetkező változásokról folyamatosan tájékoztatjuk kedves nézőinket

- zárta sorait a Nemzeti Színház igazgatója.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés