A német hatóságok vasárnap kora reggel megerősítették a nyugat-németországi Solingen városában elkövetett késeléses ámokfutás fő gyanúsítottjának elfogását. A támadó három ember halálát okozta és nyolcat megsebesített, a súlyosan sérültek már mind túl vannak az életveszélyen.
A 26 éves férfi, aki önként adta fel magát a hatóságoknak, beismerte a bűncselekmény elkövetését - közölték a hatóságok.
A düsseldorfi rendőrség és a szövetségi ügyészség közölte: "ennek a személynek az érintettsége jelenleg intenzív vizsgálat tárgyát képezi". A Der Spiegel hírmagazin korábban biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a gyanúsított szíriai volt, és a ruhája véres volt.
A terrortámadás, amelynek elkövetéséét az Iszlám Állam szélsőséges szervezet vállalta magára, péntek este történt a város 650 éves történelmét ünneplő fesztiválon. Az elkövető három embert - egy 67 és 56 éves férfit, valamint egy 56 éves nőt - megölt és nyolc továbbit megsebesített a hatóságok tájékoztatása szerint - közölte az MTI.
Az Iszlám Állam Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy "bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért". A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire állt szoros kapcsolatban az Iszlám Állammal.
A német szövetségi ügyészség, amely átvette az ügyet, vizsgálja, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam tagja volt-e - közölte az ügyészség szóvivője.
A gyanúsított egy solingeni menekültotthonból származik, amelyet szombaton kutattak át - közölte Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere.
A Der Spiegel biztonsági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a férfi 2022 végén költözött Németországba, és menedékjogot kért. A német dpa hírügynökség úgy tudja, hogy a szíriai férfit tavaly kellett volna kitoloncolni Bulgáriába.
A dublini egyezmény rendelkezései szerint a menedékkérőt elsőként fogadó uniós ország felelős a menedékkérelem elbírálásáért, és a dpa úgy értesült, hogy a szíriai állampolgárságú férfi Bulgárián keresztül lépett be az Európai Unióba.
A Die Welt című lap arról számolt be, hogy a Bulgáriába való kitoloncolását elhalasztották, mert a férfi Németországban bujkált. Hónapokkal később bukkant fel újra, ekkor Solingenbe szállították.
Olaf Scholz kancellár "szörnyű bűncselekménynek" nevezte a támadást, és az elkövető szigorú megbüntetését sürgette. Emellett segítséget ígért a városnak.
Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke szombaton terrorcselekménynek minősítette a támadást.
Robert Habeck német alkancellár vasárnap szigorúbb törvényeket sürgetett az éles fegyverek viselésére Németországban a péntek esti támadás nyomán.
"Néhány jogi szigorítás egyszerűen helyes és szükséges: több fegyvertilalmi zóna, szigorúbb törvények (...). Németországban senkinek sincs szüksége késekre a köztereken" - mondta az X közösségi portálon. A politikus az "iszlamista terrorizmust" az ország "egyik legnagyobb biztonsági veszélyének" nevezte.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.