Hirdetés

Sírva ment haza a feleségéhez Németh Kristóf: a nászútjukat érintette a dolog

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Subicz János karaktere ma már egybeforrt a nevével, Németh Kristóf ugyanakkor az ATV #Bochkor című műsorban azt is elárulta, majdnem másé lett a szerep.

Jakupcsek Gabriella és Bárdosi Sanyi mellett a Szomszédok egykori szerelmespárja, Ábel Anita és Németh Kristóf is elfogadta Bochkor Gábor meghívását az ATV népszerű műsorába. Utóbbi azt is megerősítette, harmadik kisfia érkezése után igyekszik visszavenni a tempóból, és megpróbálja megadni a gyermekének és feleségének azt, amit a pandémia alatt a második kisfiának is sikerült: velük legyen és láthassa életének első évének minden lényeges mozzanatát. Kristóf pedig azt is felelevenítette: Subicz János szerepe miatt sírva ment haza a feleségéhez.

“Amikor a Drága örökösök elindult, akkor nekünk már ki volt tűzve a nászutunk a feleségemmel - sírva mentem haza. Mondtam, hogy kaptam egy felkérést, de a nászutunkra esik. Megyünk több mint egy hónapra Ázsiába, ezer éve ezt szervezzük, erre gyűjtöttünk, kifizettük, satöbbi. És elindult az egész, és én azt mondtam, hogy nem, ezt az utat én biztos, hogy nem mondom le” - emlékezett a #Bochkorban Németh Kristóf, akinek hét év után jött a lehetőség, hogy újra napi sorozatban szerepelhet. Majd nem sokkal később egy hívás érkezett a Drága örökösök producerétől.

“Hámori Barbi írt egy olyan szálat, hogy a Subicz folyamatosan Thaiföldről jelentkezik be” - folytatta a Fórum Színház igazgatója, aki így mégis megkaphatta a szerepet és az utazásukat sem kellett lemondaniuk. “Én kint forgattam, forgatókönyveket kaptam, majd hazaküldtem az anyagot vágni” - így Kristóf, aki azt is elárulta: kint thai masszőröket is szerződtetett, hogy szerepeljenek a sorozatban vele. A színész a műsorban arról is mesélt, miért költöztek Szentendrére és mit gondol arról, hogy a szintén a Pest vármegyei városba bútorozó Tóth Gabiékat ennyi támadás éri.

Az ATV #Bochkor című műsor vasárnap este 20:50-kor kezdődik a Heti Napló Sváby Andrással után.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés