Hirdetés

Német tankok indulhatnak Ukrajnába, Moszkva katasztrófával fenyeget

Morvay Péter portré Morvay Péter

Most először jelezte Németország, hogy kész hozzájárulni a Leopard-2 típusú szupertank átadásához Ukrajna részére az orosz-ukrán háború közben.

Annalena Baerbock német külügyminiszter az LCI francia tévécsatornának nyilatkozva elmondta, hogy bár eddig Lengyelország hivatalosan nem kérte Berlin hozzájárulását a német gyártmányú Leopárdok szállításához, de hozzátette: 

„Ha megkérnének minket, nem állnánk az útjába”.

A fordulat előzménye, hogy a nyugati szövetségesek katonai vezetői pénteken tanácskozást tartottak a németországi Ramstein légibázison, ahol több milliárd dolláros fegyverszállítást ígértek Ukrajnának.

A ramsteini találkozó idején jelent meg Zelenszkij ukrán elnök elképesztő elmélete arról, hogy Putyin talán már meghalt. Szintén ekkor kerültek nyilvánosságra megrázó képek az ukrajnai helikopterbalesetről, amiben 18-an meghaltak.

Ott még Németország nem adott hozzájárulást a legkorszerűbb támadó fegyvernek számító harckocsik átadásához, de a hétvégén úgy tűnik, sikerült meggyőzni Olaf Scholz kancellárt.

A Leopard-2 a német hadiipar egyik csúcsmodellje
A Leopard-2 a német hadiipar egyik csúcsmodellje

A berlini tétovázás oka érthető: nincs túl jó optikája annak, hogy 

német gyártmányú tankokból tüzelnek orosz katonákra. 

Ugyanakkor az egyik leginkább háborúpárti európai vezető, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy ha a NATO- és az Európai Unió tagországai nem járulnak hozzá a Leopard harckocsik Ukrajnának történő átadásához, akkor Varsó kész egy „szűkebb koalíciót” létrehozni azokból az országokból, amelyek mindenképpen küldenének saját tankokat.

„Csaknem egy év telt el a háború kitörése óta” - mondta Morawiecki a PAP lengyel állami hírügynökségnek adott interjúban. „Mi kell még Németországnak ahhoz, hogy felnyissa a szemét?”.

Az orosz parlament alsóházának elnöke, Vjacseszlav Volodin ugyanakkor azt mondta, hogy azok a kormányok, amelyek nagyobb teljesítményű fegyvereket adnak Ukrajnának, azt kockáztatják, hogy „globális tragédiát okoznak, amely elpusztítja országukat”.

„A támadó fegyverek szállítása a kijevi rezsimnek globális katasztrófához vezetne” - mondta Volodin.

„Ha Washington és a NATO olyan fegyvereket szállítana, amelyekkel békés városokat támadnának, és kísérletet tennének területünk elfoglalására, ahogyan azzal fenyegetőznek, az erősebb fegyverekkel való megtorlást váltana ki”.

A Leopard-2 a német hadiipar egyik csúcsmodellje.

Valamennyi modell digitális tűzvezető rendszerrel van ellátva, valamint lézeres célkeresővel, lövegstabilizátorral, géppuskával, éjjellátó készülékkel. A Leopard-2 páncélzata döbbenetesen erős: minden egyes tank 60 tonnányi páncéllal van ellátva.

A tetemes súlya ellenére ez a világ egyik leggyorsabb tankja, amely terepen könnyen és gyorsan navigálható, 

ráadásul sérülés esetén a motorblokk egyben cserélhető, ráadásul mindössze 20-30 perc alatt.

A hadászati szakértők szerint a Leopard-2 a támadásoknál rendkívül hatékony, de az állások védelmére is tökéletesen megfelelő. 

Ezért kulcskérdés, hogy a németek szállítanak-e belőle Ukrajnába vagy sem, bár a katonai szakértők szerint Kijev ezzel önmagában még nem képes megfordítani a háború menetét.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés