Az európai statisztikai hivatal nemrég tette közzé jelentését a súlyos anyagi és szociális deprivációt mérő mutatójának legfrissebb, 2023-as adatairól. Az eLitMed.hu erre alapozva írta meg, hogy az uniós állampolgárok 6,8 százaléka kénytelen nélkülözésben élni, ami 0,1 százalékponttal magasabb a 2022. évi aránynál. Az is kiderült, hogy Magyarországon hány ember él deprivált élethelyzetben.
Az uniós állampolgárok 6,8 százaléka kénytelen nélkülözésben élni - írta meg az eLitMed.hu nyomán a 24.hu.
Szlovéniában a legjobb helyzet, ott a társadalom mindössze 2 százaléka sorolható a depriváltak körébe, míg négy tagállamban – köztük Magyarországon – a lakosság több mint tizede érintett a nélkülözésben.
Romániában (19,8%) és Bulgáriában (18%) majdnem minden ötödik ember él deprivált élethelyzetben, Görögországban 13,5 százalékot ér el az arányuk, Magyarországon pedig minden tizedik embert (10,4%). Kiemelték, hogy hazánkban a 2022-es évhez képest 1,3 százalékponttal emelkedett a nélkülöző emberek aránya, ami több mint 100 ezer embert jelent.
A naphire.hu korábban arról is írt, hogy nyomorognak a nyugdíjasok Magyarországon: már negyedmillió nyugdíjas él mélyszegénységben, és a szakértők szerint csak egyre rosszabb lesz a helyzet.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.
- Rendkívüli bejelentést tett a BKK, felbolydul a közlekedés a hétvégén a Hősök terénél Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
- Végre megnyugodhatunk? Jó híreket közöltek a forintról Erősödött csütörtökön a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
- Iszonyatos a helyzet Kisorosziban, ez történik most a világtól elzárt településen Nagyon nehéz helyzetbe került Kisoroszi, ugyanis a Duna teljesen elvágta a települést a külvilágtól.