Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét - közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.
"Lehet, hogy csalódást okozok, de úgy tudjuk, hogy valóban vérrög okozta a halálát. Ez többé-kevésbé megerősített információ, és nem az internetről származik" - jelentette ki Budanov vasárnap a Hromadszke ukrán televízió szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetének második évfordulója alkalmából rendezett kijevi fórumon, újságíróknak nyilatkozva.
Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vezetője arra intett: ne higgye senki, hogy az oroszországi "rezsim természetes módon, magától megrendül". "Ez a mi segítségünk nélkül irreális" - szögezte le. "A stabil oroszországi rezsim veszélyt jelent Ukrajnára és a világra, ezért Ukrajna továbbra is hajt végre katonai műveleteket az Oroszországi Föderáció területén. Amíg háború van, addig lesznek problémák Oroszországon belül" - fogalmazott.
A bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista és politikus 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint Navalnij séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt. Holttestét a büntetőtelepről Szalehard városába, a körzet székhelyére vitték a haláleset kivizsgálásával megbízott orosz nyomozók.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.