Egy új tanulmány szerint az anyák kisebb valószínűséggel vásárolnak antidepressziánsokat, ha saját szüleik 70 évesnél fiatalabbak, dolgoznak és nincsenek súlyos egészségügyi problémáik.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/nagyszulo-mama-gyerekek.inbox800x450.jpg)
A Helsinki Egyetem kutatócsoporja 2000 és 2014 között 488 000 kisgyermekes anyát vizsgált Finnországban - derül ki a Population Studies című folyóiratban közzétett jelentésből. A kutatók demográfiai adatokat gyűjtöttek többek között arról, hogy az anyáknak van-e házas- vagy élettársa vagy egyedülálló szülők-e, valamint az anyai és apai nagyszülők koráról, egészségi állapotáról, távolságáról és munkaerőpiaci státuszáról is. Kiderült, hogy azok az egyedülálló anyák, akiknél a hétköznapi teendők elintézésébe be tudnak segíteni a nagyszülők, kisebb valószínűséggel nyúlnak antidepresszánsok után.
"A nagyszülők a családok fontos támogatói, a másoktól kapott támogatás pedig köztudottan megvédi az egyént a depressziótól" - mondta Dr. Niina Metsä-Simola, a Helsinki Egyetem oktatója és demográfiai kutatója, hozzátéve, hogy a támogatás nemcsak az anyák jóléte szempontjából fontos, hanem az elvált szülők gyermekei számára is - írja a CNN.
Lynne McIntyre pszichoterapeuta, a Barcelonai Autonóm Egyetem AFIN kutatócsoportjának munkatársa azt mondta, egyáltalán nem meglepő hogy azok, akik támogatásban részesülnek, kevesebb antidepressziánst vásárolnak, ugyanis a közösség fontos a szülői lét szempontjából is.
"Az a tény, hogy ma már másképp élünk, és hogy több nő magasabban képzett és dolgozik, nem jelenti azt, hogy ezzel megszűnt az igényünk az igazán erős és szoros társadalmi támogatásra" - mondta.
Mi történik, ha a nagyszülők nem lehetnek ott?
Hivatkozás másolásaVoltak olyan esetek is, amikor a nagyszülők negatív hatással voltak az anya mentális egészségre. A tanulmány szerint azoknál az anyáknál volt a legmagasabb az antidepresszáns-használat, akiknek a szülei vagy apósaik/anyósaik idősebbek, rossz egészségi állapotban voltak vagy távol éltek. A kutatók feltételezték, hogy a nagyszülők ezekben a helyzetekben nem tudtak támogatást nyújtani a szülőnek, ehelyett a szülő valószínűleg fokozott stresszel szembesült amiatt, hogy gondoskodnia kell idős rokonairól.
Metsä-Simola megjegyezte, hogy a kutatást Finnországban végezték, ahol remek az egészségügyi ellátás és a gyermekgondozáshoz való hozzáférés, így a családok által az idősebb generációktól kapott támogatás túlmutathat ezeken az igényeken. Ezek az egyéb szükségletek azt jelentik, hogy az anyáknak van kivel beszélgetniük, és van segítség, amikor szükség van valakire, aki vigyázzon a gyermekre.
Fontos a közösség kialakítása
Hivatkozás másolásaMcIntyre azt is elmesélte a téma kapcsán, hogy amikor új otthonba költöztek, a férje megkérdezte, hogy meghívhatnák-e az összes szomszédot. A férfi mindezt azzal magyarázta, hogy így kialakíthatják a kapcsolatot a szomszédokkal, a gyerekeik is barátokra lelnének, és lenne kinek szólni baj esetén. A pszichoterapeuta szerint az internet is segíthet, azonban megjegyezte: a közösségi médiában a más szülőkkel való beszélgetést lehetővé tevő csoportokban nem biztos, hogy megkapják a szükséges támogatást, azonban a platformok segíthetnek abban, hogy megismerjük a környékünkön élő vagy más szempontból sorstárs többi szülőt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.