Letartóztattak egy ukrán katonai vezetőt, aki pénz ellenében segített elkerülni a katonai kényszersorozást - közölte csütörtökön az Ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR).
A DBR Telegram csatornáján megjelent közlemény szerint a szárazföldi erők egyik főegység-vezetőjéről van szó, aki Kijev egyik katonai körzetét is irányította. Azzal vádolják, hogy kidolgozott egy rendszert, amelynek segítségével illegálisan távozhattak Ukrajnából a sorozás korhatára alá eső férfiak. A rendszer úgy működött, hogy az érintettek 10 ezer dollár (3,6 millió forint) ellenében hamisított igazolásokat kaptak arról, hogy alkalmatlanok a katonai szolgálatra, és átléphetik az országhatárt.
A közlemény kiemeli, hogy számos hamis dokumentumot foglaltak le bizonyítékként, a letartóztatás alapja pedig egy tettenérés volt, amikor éppen három határátlépésre jogosító okmányt állított ki a gyanúsított.
A nyomozás során a katonatiszt lakásán és egy katonai toborzóállomáson is házkutatást tartottak, amelynek eredményeként 48 ezer dollárt (17,1 millió forint), illetve 5 ezer eurót (1,95 millió forint) foglaltak le.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/haboru-twitter-zelenszkij.inbox800x450.jpg)
Jelenleg a 18 és 60 éves életkor közötti férfiak számára ír elő hadkötelezettséget a törvény, amely az ország elhagyásának tilalmát is magába foglalja.
A hatóságok ennek ellenére januárban több olyan intézkedést is hoztak, amelyek lehetővé teszik, hogy a stratégiai fontosságú területeken dolgozó, és fontos posztokat betöltő, vagy egyéb magasan kvalifikált munkavállalók felmentést kaphassanak a katonai szolgálat alól - írja az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.