Hirdetés

Molnár Gusztáv először szólalt meg a róla készült borzalmas képek óta: “A legnagyobb harcot magammal vívom”

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Egy hete közölt róla fotókat a Blikk, amint az utcán, a földön fekszik magatehetetlenül: Molnár Gusztáv most, először a Naphire.hu-nak szólalt meg a történtek kapcsán.

Nyolc és fél hónapot töltött az elvonón Komlón, majd előbb a felvidéki Kassán, majd Budapesten kezdett új életet az elvonó után Molnár Guszti. Ehhez társa is akadt, akinek köszönhetően újra megtalálta az élet értelmét, tele lett tervekkel, célokkal és álmokkal is talán.

Egy hete aztán jött a megdöbbentő hír: a színészről olyan fotókat közölt a Blikk, amelyeken fényes nappal Budapest szívében fekszik egy szemetes konténer mellett. Látszólag magatehetetlenül. Néhány nappal korábban a párja, Dorina a közösségi oldalán jelentette be, a kapcsolatuk véget ért. Nehéz nem összefüggést keresni a két esemény között, de hogy mi az igazság, az talán csak most, egy héttel az események után derülhet csak ki. Az akkor mentővel kórházba szállított Molnár Guszti ugyanis most válaszolt a Naphire.hu kérdésére, gondolatai pedig ismét tele vannak tervekkel, pozitivizmussal és reménnyel.

“Mindig kifelé figyeltem, és azt néztem mit várnak el tőlem. Most igyekszem befelé figyelni, és soha nem kaptam annyi szeretetet még életemben, mint az elmúlt pár napban. Csak a jóra figyelek, és arra, hogy végre megszabaduljak a démonjaimtól. Sok ezren küzdünk ezzel ebben az országban. Sok olyan ember van itt, akit senki sem látogat. Nekem van valaki, aki minden nap bejön hozzám. Tudok szeretni, és szeretve érzem magam. Nem érdekel a karrierem, és az sem, hogy mi lesz. Szeretnék megtanulni szeretve lenni, engedni, hogy szeressenek. Ez most a munkám. A cikkek meg azért vannak, hogy az emberek elüssék a szabadidejüket. Hálás vagyok, hogy van időm találkozni saját magammal. A legnagyobb harcot nem a világgal, és a médiával vívom, hanem magammal, de már nem egyedül” - írja a népszerű színész a Naphire.hu munkatársának, a válaszából pedig úgy tűnik: ezt a harcot már már nem egyedül vívja tovább, így talán okkal remélheti, hogy ezúttal sikerrel jár.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés