Hirdetés

Baj van a magyar nyugdíjakkal, a legfelsőbb helyről jött a figyelmeztetés

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a parlamentben szólalt fel.

Matolcsy György úgy fogalmazott, hogy egy új demográfia 2.0 kormányzati programra van szükség, ugyanis bővülő népesség nélkül nem lesz gazdasági siker. Majd hozzátette, nem igazságos például, hogy a nagycsaládos édesanyák nyugdíja alacsonyabb az átlagnál.

Nem igazságos, és ezért nem fenntartható, hogy a két gyermekes édesanyák nyugdíja 15 százalékkal, a három gyermekeseké pedig 20 százalékkal alacsonyabb az átlagnyugdíjasokénál. Ezt orvosolni kell, nagyon sok technikai lehetőség van az orvoslásra

- fogalmazott a jegybankelnök az ATV beszámolója szerint. Matolcsy a helyszínen kifejtette azt is, hogy Magyarország fenntartható feltárkózásához lényeges, nélkülözhetetlen az egészséges demográfia, minden sikeres gazdasági felzárkózás ezen alapszik. 2010-ben megindult a fordulat, de 2016 óta a dinamikánk ismét csökken.

Nem elégedhetünk meg azzal, hogy tavaly is csak 88 ezer gyermek született meg. Egy új demográfia 2.0 kormányzati programra van szükség, bővülő népesség nélkül nem lesz gazdasági siker sem

- jelentette ki Matolcsy György.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés