Három mérkőzését is megóvták a Somogy vármegyei harmadosztályban szereplő Iharosberényi Spartacusnak, miután kiderült, hogy egy 15 éves játékos, Schumann Ákos jogosulatlanul szerepelt a meccseken, sőt, gólt is szerzett.
A botrány azután pattant ki, hogy a Vármegyei harmadosztályban szereplő Iharosberény idegenben legyőzte a Szabás SE-t, ám a hazaiak megóvták a meccset a fiatal játékos miatt - számol be a Sportal. Az MLSZ SVI 2023-24 évi Vármegyei III. osztályú bajnokság versenykiírásában ugyanis egyértelműen leírják: csak a 16. életévét betöltött játékos szerepelhet a bajnokságban, így a két gólt szerző Schuman nem léphetett volna pályára, mivel csak október 20-án tölti be a tizenhatot.
Az illetékes testület helyt adott az óvásnak, és meccset 3–0-lal a Szabás SE-nek adta. Ezek után a Csokonyavisonta és a Karád óvásait is elfogadták, így az Iharosberény kilenc pontot veszített és a második helyről az utolsó esett vissza. Vörös Kristóf, az Iharosberényiek elnöke a klub közösségi oldalán úgy reagált, hogy a versenykiírás szerint jogos volt a óvás, azonban szerinte ez nem túl sportszerű döntés, hogy azért óvnak meg egy mérkőzéstt, mert egy korhatár alatti játékos játszott a meccsen.
Az Magyar Labdarúgó Szövetség a lap kérdéséire csak ennyit reagált az esettel kapcsolatban: "Kérdésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyszabályzatát az MLSZ illetékes bizottságainak ajánlásai alapján sportszakemberek alkotják meg. A korosztályos kiírásoknál, a korosztályspecifikus megkötéseknél, az élettani sajátosságokat is figyelembe véve az orvosi bizottság ajánlása, útmutatása az irányadó. Az ön által említett esetben az illetékes vármegyei igazgatóság az érvényben levő és hatályos versenyszabályzatban foglaltak szerint járt el" – válaszolta lapunknak az MLSZ sajtóosztálya.
Kapcsolódó cikkek
- Gyászol a sportvilág, elhunyt a magyar olimpiai bajnok Hetvenkilenc éves korában elhunyt Juhász István, a Ferencváros olimpiai bajnok, VVK-győztes futballistája.
- Marco Rossi rendkívüli nyilatkozatot tett A szövetségi kapitány szerint jó döntés volt Sallaitól, hogy Galatasarayba igazolt.
- Irgalmatlan botrány a focimeccsen: tizenegyest fúj a bíró, ezért leütötte az ellenfél játékosa Hatalmas botrány tört ki, miután az Indonéz Nemzeti Sporthét keretein belül megrendezett futballmeccsen a Közép-Celebesz és az Aceh meccsének 96. percében a játékvezető befújt egy tizenegyest az Aceh csapatának.
- Döbbenetes videó került elő Szoboszlairól, mit művel a magyar középpályás? Kikezdték a szurkolók Szoboszlai Dominikot, mutatjuk, miért.