Lucas Roitman, New York-i vállalkozó mindössze 14 évesen lépett a milliomosok klubjába, miután feltalált egy alkalmazást. A fiatal férfi most elárulta, mi az a négy dolog, ami a sikerhez vezette.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/penz-szamolas.inbox800x450.jpg)
"A siker ritkán jön egyik napról a másikra, ez egy eredménye a hosszú ideig tartó, következetes erőfeszítésnek" - mondta Lucas, aki már 11 éves korában saját vírusvideojátékot adott ki, miközben sok barátja a hagyományos időtöltésnek élt Buenos Airesben.
Tinédzserként aztán kifejlesztette az Airhand nevű, forradalmi kiterjesztettvalóság-szoftvert. Ez az alkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kézmozdulatokkal irányítsák a számítógépet, például a képernyőn lévő tárgyakra mutatva.
A fiatal fiú törekvése hamar kifizetődött és az innovatív alkotásért milliókat adott egy multinacionális vállalat.
Roitman továbbra is a technológiai szektorban, különösen a mesterséges intelligencia és a robotika területén dolgozik, és nemrég adta el az Adia Robotics nevű drónos startupját az Apple-nek 55 millió dollárért.
Most elárulta, mi az a négy dolog, ami elvezette őt a sikerhez és a gazdagsághoz - írja a New York Post.
![Fotó: Instagram/lucas.roitman](https://storage.googleapis.com/naphire/lucas-roitman.inbox800x450.jpg)
1. Kitartás
Hivatkozás másolásaA Stanford Egyetemen végzett férfi azt mondja, hogy Palo Altóban tanulta meg a kitartás igazi erejét, ahol a kulturális változás mellett az oktatási rendszerhez történő alkalmazkodást is el kellett fogadnia. "Ezeknek a kihívásoknak a megugrása kulcsfontosságú volt" - magyarázta, hozzátéve, hogy a Stanfordon nemcsak világszínvonalú oktatásban részesült, hanem megtanulta a kitartás jelentőségét is. "Ez nem pusztán a nehéz időszak elviselését jelentette, hanem azt is, hogy lehetőséget találjak benne."
2. Végtelen kíváncsiság
Hivatkozás másolásaA technológiai zseni azt mondja, a szenvedélyét és a kíváncsiságát tartja a sikerének kulcsának. "A mélyen gyökerező szenvedélyem és kíváncsiságom volt az, ami első lépéseimet a tech világ felé hajtotta," mondta Roitman. "Ez a könyörtelen elszántság hajtja a folyamatos tanulást és alkalmazkodást, amely elengedhetetlen az állandóan változó tech környezetben."
3. Innováció
Hivatkozás másolásaRoitman szerint az is kulcsfontosságú, hogy valami egyedit kínáljon az ember, hogy egyedi identitást teremtsen és valami igazán kivételes dologgak tűnjön ki. "A mai tinédzserek páratlan hozzáféréssel rendelkeznek az információkhoz és eszközökhöz, és egyedülálló lehetőségük van arra, hogy ezeket az erőforrásokat kísérletezésre, tanulásra és innovációra használják. És ezt ki is kell használniuk" - vélekedett a zseni.
4. Egyensúly
Hivatkozás másolásaBár a munka nagyon lefoglalja, Roitman azt mondja, hogy próbál időt szakítani a hobbijaira is, például a táncra, sziklamászásra és a zongorázásra. Hozzátette, hogy a családjával és a barátaival töltött minőségi idő segít neki a földön maradni, és emlékezteti őt a kiegyensúlyozott élet fontosságára. Megjegyezte azt is, hogy a rutinból való kiszakadás fontos.
A válasz egyszerű: szeresd, amit csinálsz, és az egyesúly megtalál téged
- fogalmazott a fiatal férfi.
A hétvégén rengeteg magyar lett milliomos, bár ez inkább a szerencsének köszönhető. Szombaton megtartották az Ötös lottó 3. heti sorsolását, amelyen telitalálat ugyan nem született, de 36-an négy számot is eltaláltak, így ők 1 901 800 forinttal gazdagabbak lettek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.