Nem földmozgás, hanem egy becsapódó meteorit okozhatott sokak által fölrengésnek vélt hangrobbanást az Olaszországhoz tartozó Elba szigetének térségében - közölték pénteken olasz geofizikai szakértők.
A csütörtök délután, helyi idő szerint 14 óra 30 perckor bekövetkezett, "hanghatással járó szeizmikus eseményről" a szigeten található Campo nell'Elba város számolt be elsőként Facebook-oldalán, és olyan jelenségnek nevezte, "amelyet mindenki érzékelt". A természeti eseményt Olaszország teljes toszkánai partvidékén és a tartomány egyes belső területein, valamint a közelben található francia szigeten, Korzikán is érezték.
Eugenio Giani, az Elba szigetét is felügyelő Toszkána tartomány elnöke első reagálásában földrengést említett, de a Nemzeti Geológiai és Vulkanológiai Intézet (INGV) szakvéleményét követően ezt visszavonta. A közösségi médiában tett újabb bejelentésében már azt írta, hogy "a földrengés ténye még nem nyert megerősítést".
Toszkána tartomány geofizikai intézete és a firenzei egyetem az eset kapcsán kiadott közös közleményében azt írta, hogy egy másodpercenként 600 kilométeres sebességű "rengés" történt, hozzátéve azonban, hogy "a mért adatok alapján ezt leginkább egy becsapódó meteorit okozhatta" - írja az MTI.
Az olasz polgári védelem egy névtelenséget kérő munkatársa ugyanakkor a Corriere della Sera című olasz napilapnak azt mondta, hogy a hatalmas robaj valószínűleg egy repülőgéptől származott, mert ha meteorit csapódott volna be, azt érzékelték volna a szeizmográfok. Az olasz légierő azonban már a tartományi elnök nyilatkozata után közölte, hogy "légi incidens" nem történt.
A Corriere della Sera arra is felhívta a figyelmet, hogy Elba szigetén nem most hallott először a lakosság különös hanghatással járó "robbanásokat": felidézték, hogy hasonló események történtek 2012-ben, 2016-ban és 2023-ban is, ezek okára a mai napig sincs magyarázat.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szívszorító hírek érkeztek az USA-ból: brutális pusztítást végzett a Helene-hurrikán, legalább 40-en meghaltak Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
- Elszabadult a pokol a magyar határon, megszólalt a rendőrség Az orosz-ukrán háború kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
- Akkora a baj Olaszországban, hogy már Mussolini módszerét veszik elő az iskolákban Olaszország ismét bevezeti azt a gyakorlatot, amit még Mussolini talált ki, miszerint a tanulók már magatartásból is "megbukhatnak", és ha ez bekövetkezik, akkor abban az esetben is évet kell ismételniük, ha egyébként megfelelő az átlaguk. Az olaszok a tanárokkal szembeni egyre növekvő agresszió miatt nyúltak ehhez az eszközhöz.
- Rendkívüli hír: robbanás történt egy orosz benzinkúton, többen meghaltak, köztük egy gyermek is Robbanás történt egy benzinkúton pénteken az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában, Mahacskalában, a detonáció több ember halálát okozta.