Elképesztő életmentés: szabadnapos mentőorvos és orvostanhallgató segített egy betegnek az utcán
Drámai pillanatok játszódtak le Budapesten.
A Széll Kálmán téren várta a villamost csütörtökön egy szabadnapos mentőorvos, amikor meglátott egy földön fekvő férfit, aki furcsán vett levegőt. Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán megosztott beszámolója szerint odasietett hozzá, ám a férfi már nem lélegzett, így azonnal megkezdte az újraélesztését.
A helyszínen többen is akadtak, akik segíteni tudtak, ugyanis két közterület-felügyelő értesítette a mentőket, közben pedig egy ötödéves orvostanhallgató és egy szintén szabadnapos doktornő is csatlakozott a beteg ellátásához. Közben pedig valaki elszaladt a közelben kihelyezett félautomata defibrillátorért.
Az időben megkezdett mellkasi nyomások mindössze néhány percen belül sikerre vezettek és a beteg keringése visszatért, éppen akkor amikor a riasztott mentőegység is a helyszínre ért, és a a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.
Kapcsolódó cikkek
- Fáradt, fáj a feje és még lázas is? Lehet, hogy elkapta a Covid új variánsát Az XEC-variánst még júniusban azonosították a szekemberek és az előrejelzések szerint hamarosan domináns típussá válhat Európában.
- Előbb vagy utóbb mindenkibe ültetnek agyi chipet? Rengeteg tudós dolgozik azon, hogy olyan agy-számítógép interfészeket fejlesszenek, amelyek a memóriavesztéstől kezdve a beszédhibákon át a bénulásig mindenre alkalmazhatóak. Elon Musk, a Neuralink egyik alapítója pedig azt mondta, hogy a vállalatának hosszú távú cálja az, hogy "szuperképességeket adjon az embereknek." De vajon előfordulhat az, hogy a jövőben mindnyájan egy chippel a fejünkben éljünk?
- Ettől tartottunk: jön a hideg, hamarosan ismét berobbanhat a koronavírus-járvány A szakemberek egyetértenek abban, hogy az ideiglenesen csökkenő esetszámok után várható, hogy a tél során ismét berobbanhat majd a koronavírus-járvány.
- Kiszivárgott az Európai Bizottság terve: elképesztően rossz világ várhat a dohányosokra A teraszokon is betiltaná a dohányzást az Európai Bizottság.