Erős hasi fájdalmak miatt kért segítséget, ám hiába. Egyelőre nem tudni, ki a felelős a tragédiáért.
A 28 éves Stabile Sibanda attól tartott, méhen kívüli terhessége van. Először a helyi mentőket hívta, ahol nagy leterheltségre hivatkozva nem tudtak autót küldeni. Végül egy magán-mentőszolgálatot vett igénybe, de az általuk kiküldött személyzetben nem volt képzett mentős, sőt, a lakást is csak 30 perc alatt találták meg - írja a Life.hu.
Ekkor első hívás óta már két és fél óra eltelt, ám a kiérkező mentők szerint Sibanda nem volt együttműködő, nem akart beszállni a kocsiba. A rendőrséget riasztották, közben azonban az édesanya - négy órával az első hívás után - meghalt.
A halottkém szerint a kiérkező mentők a méhen kívüli terhességet kizárták, és azt állapították meg, hogy Sibanda kábítószert fogyasztott, és szexuálisan bántalmazták.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.