Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából szerdán.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5707-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4346-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön.

A beléptetettek közül a rendőrség 94 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - írja az MTI.
Vonattal szerdán 27-en, köztük 9 gyermek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve - tudatta az ORFK.
Friss hír a háború kapcsán, hogy a NATO kijelentette, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak az orosz erők Ukrajnában, Oroszország már a 15. hónapjában van a háromnaposnak tervezett háborújának. Rob Bauer, a NATO Katonai Bizottságának ülését követően arról beszélt, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió az eddigi legnagyobb fenyegetést jelenti a szövetség biztonsága és a béke szempontjából.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország nem fog megállni Ukrajnánál, Moszkva ambíciói messze túlmutatnak a megtámadott ország határainál. Kijev katonai támogatásának folytatása ezért is elengedhetetlen, de nemcsak Ukrajna, nemcsak a NATO, hanem a világ egésze érdekében - mondta a tengernagy.
Az ukrán szárazföldi erők parancsnoka peddig arról számolt be, hogy hatékony ellentámadást hajtottak végre Bahmutnál, aminek következtében az orosz csapatok egyes területeken mintegy két kilométernyit visszavonultak. Olekszandr Szirszkij a Telegramon közölte: a Wagner orosz zsoldoscsoport egyes területeken kénytelen volt átadni állásait az orosz fegyveres erők rosszul kiképzett reguláris alakulatainak, amelyek aztán vereségeket szenvedtek és visszavonultak.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális erődtűz pusztít Kanadában, veszélyhelyzetet hirdettek A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a lángok megfékezésében.
- Drámai órák: Súlyosan sérült hegymászó lógott egy szakadék felett Bosznia-Hercegovinában A sérült nő órákat lógott a magasban.
- Pánikba estek az emberek, megmozdult a föld Melbourne-ben Erre több mint 120 éve nem volt példa.
- Vészjósló kijelentés: ezeket az országokat éhínség fenyegeti Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) és Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) megkongatták a vészharangot.