Magyar Péter a választás másnapján köszönetet mondott az 1,34 millió szavazatért, amit vasárnap a magyarok leadtak a pártjára.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/magyar-peter-2.inbox800x450.jpg)
A Tisza Párt alelnöke a közösségi oldalán bejelentette, hogy a politikai közösség építésére fognak koncentrálni, hogy a következő választásokon Orbán Viktor kihívói legyenek.
"Köszönöm, hogy mellém álltatok, köszönöm, hogy a legnehezebb pillanatokban is támogattatok"
- fogalmazott a posztjában Magyar, majd kiemelte, hatalmas eredmény, hogy az alig kéthónapos párt több mint 1,34 millió szavazatot kapott. Magyar úgy látja, hogy a Fidesz, amely 2006 óta nem látott ilyen rossz eredményeket, közpénzmilliárdokat pazarolt el, míg a Tisza Párt önkéntesek segítségével ért el sikereket, állami és külföldi támogatás nélkül.
A politikus kiemelte azt is, hogy a Tisza Párt az egyetlen valódi ellenzéki erővé vált szerinte, amely "kihívója lehet és lesz Orbán Viktor hatalmi gépezetének" a következő választáson.
"Holnaptól megkezdjük a Tisza Párt és a köré szerveződő politikai közösség felépítését. Az első lépéseket megtettük, az első téglákat már visszavettük és még csak most kezdődik a tánc".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.