A Hertha BSC labdarúgócsapatának vasárnap kinevezett vezetőedzője szerint ez egy nehéz helyzet, de ő nem csak ígérgetni akar.
A berlini klub hétfőn mutatta be a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, miután vasárnap szerződést bontott Sandro Schwarz-cal - számolt be az MTI.
"A labdarúgásban mindig csak a következő passz számít. Ez egy nehéz helyzet és én nem azért vagyok itt, hogy ígérgessek. Egy dolog számít: az eredmény, az eredmény, az eredmény" - mondta Dárdai a sajtótájékoztatón.
Hozzátette, sok hibát látott a csapatnál, melyeket csak együtt lehet kijavítani. A játékosként 286 bajnoki mérkőzéssel klubrekorder Dárdaira a Hertha megmentőjeként tekintenek a szurkolók. A felnőtt csapatot 2015 februárja és 2019 nyara, majd 2021 januárja és novembere között irányította, kétszer is megmentve a kieséstől.
Kiemelte, vezéregyéniségekre van szüksége a csapatnak, de azt nem árulta el, kiknek szánja ezt a szerepet.
Kapcsolódó cikkek
- Itt a vége: távozik a Premier League tavaly még ünnepelt edzője A Premier League vasárnapi, utolsó fordulóját követően távozik a Brightontól a csapat olasz vezetőedzője, Roberto De Zerbi - tudatta klubja szombaton.
- Elküldte, de nem alázta meg a Hertha Dárdai Pált Úgy tűnik, a klub ezúttal korrektül bánik a hozzá 30 éve hűséges legendájával.
- Szertefoszlott az álom, búcsút inthetnek a párizsi olimpiának a magyar triatlonosok Nem jutott ki a magyar triatlon vegyes váltó a párizsi olimpiára, miután a mexikói Huatulcóban rendezett kvalifikációs versenyen a harmadik helyen végzett pénteken.
- Nincsenek szavak: imádott influenszer és sportoló halt szörnyet a borzalmas balesetben Összetört a fiatal lány családja, és a rajongóit is megviselte a borzalmas hír.