Megszólalt a debreceni alpolgármester a kínai akkumulátorgyár ügyében
Barcsa Lajos alpolgármester szerint egy kisebb, környezetkímélőbb gyárral sikerül majd a CATL-nek megoldania az akkumulátorgyár kialakítását. Erről a politikus az ATV Spirit Keleti Szemle című műsorában.
Mint ismert, a világ legnagyobb akkumulátorgyártóként ismert CATL 277 ezer négyzetméter helyett 240 ezer négyzetméterre csökkenti a debreceni beruházás alapterületét. Ezzel a gyár területe 13 százalékkal lesz kisebb az eredeti tervekhez képest, és a módosításra vonatkozó dokumentumokat már be is nyújtotta a CATL. Ezzel kapcsolatban az alpolgármester elmondta, hogy egy módosított környezetvédelmi engedélyezési eljárást indított a CATL, amely szerint kompaktabb gyárról van szó, mint ahogy azt eredetileg tervezték. Hozzátette, abban bíznak így egy környezetkímélőbb üzemmel sikerül majd a vállalatnak kiviteleznie az akkumulátorgyár kialakítását.

Dr. Tóth Máté energiajogász, a Magyar Energetikai Társaság alelnöke arra hívta fel a műsorban a figyelmet, hogy az autóipar átalakulása miatt kellenek az akkumulátorgyárak, így szerinte inkább az a kérdés, hogy hogy lehet helyesen és jól csinálni ezt, például megfelelő tervezéssel megelőzni azt, hogy érdemi károsanyag kibocsátás történjen. Kitért arra is, hogy az akkumulátorgyártás jelenleg a világ egyik legdinamikusabban fejlődő iparága.
Az új autóipari korszakban az akkumulátorgyártás egyre fontosabbá válik. Az elektromos járművek iránti kereslet robbanásszerű növekedést mutat az egész világon: a piac méretét 2022-ben közel 209 milliárd dollárra becsülték, de 2030-ra várhatóan eléri az 1100 milliárd dollárt. Ugyanakkor jelenleg az akkumulátoripar erősen koncentrálódik Ázsiába, azon belül is Kínába. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság kiemelt stratégiai célként tűzte ki az akkumulátoripar felpörgetését az öreg kontinensen. Ebből a szempontból a magyarországi tervek nem kirívóak.
A teljes adás itt tekinthető meg:
Kapcsolódó cikkek
- Pusztító tűz ütött ki egy diszkóban, rengeteg a halott A hatóságok közlése szerint a délkelet-spanyolországi Murciában keletkezett tűz egy diszkóban reggel hat óra körül. A lángok a két szomszédos szórakozóhelyre is átterjedtek.
- Csak egy jó erős kávé segíthet a forinton Vegyesen mozgott a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest.
- Nagy változás jön a magyar tévécsatornánál Október 3-tól új néven, megújult díszletben várja a nézőket az ATV ikonikus műsora. Keddtől-péntekig este 20.45-től érkezik az Aktuál Krug Emíliával és Bodacz Balázzsal.
- Öt világsztár, akik megismerték a hosszú élet titkát A világ számtalan ikonikus sztárt ismert meg az évek során, akik a színpadon, a filmvásznon és a televízióban alkottak maradandót. Akad néhány köztük, akik megismerhették a hosszú élet titkát. Íme öt olyan világsztár, akik 90, sőt 100 éves koruk körül is velünk voltak és szórakoztatták és inspirálták közönségüket.