A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a kiszabott 7 év börtönbüntetés súlyosítását indítványozta azzal a férfival szemben, aki miután megölte édesapját, feldarabolta és testrészeit kénsavba dobta.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/krimi-gyilkossag-5.inbox800x450.jpg)
Az ítélet szerint a vádlott az apjával régóta konfliktusos kapcsolatban volt. 2020. szeptember 13-án, este, apa és fia egy borsodi településen lévő lakásban italoztak, melynek során szóváltás alakult ki közöttük. A vita hevében a sértett megfogott egy kalapácsot és azzal fenyegetőzve közelített a fiához, aki ököllel arcon ütötte. Az ágyra eső apa kiejtette kezéből a kalapácsot, majd annak megszerzése érdekében dulakodtak. Végül a fiú a kalapáccsal fejen ütötte az apját, majd amikor észlelte, hogy a férfi még életben van, ismét nagy erővel fejen ütötte.
A férfi internetes keresés eredményeként úgy határozott, hogy apja testét kénsavban fogja feloldani, ezért rendelt 100 liter kénsavat és egy 200 literes hordót. Ezt követően a holttestét több darabra vágta, majd a testrészeket a hordóba öntött kénsavba helyezte. A cselekményre úgy derült fény, hogy néhány nap elteltével a sértett eltűnése miatt a szomszéd értesítette a rendőrséget.
A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, azt azonban tagadta, hogy a holttestet feldarabolta.
A vádlott a cselekmény után végig higgadtan, tudatosan cselekedett, ezért az erős felindulásból elkövetett emberölés kizárható. Ahelyett, hogy segítséget kért volna, nyomban azon kezdett el gondolkodni, hogyan tudna a felelősség alól mentesülni, így az apja holttestét eltüntetni és az országot elhagyni. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a vádlott büntetlen előéletének túlzott jelentőséget tulajdonítva szabott ki az elsőfokú bíróság indokolatlanul enyhe büntetést, ezért indítványozta a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a büntetés jelentős súlyosítását.
Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.