Hirdetés

Mégis működik Lázár János keménykedése?

Nap Híre portré Nap Híre

Vasárnaptól újraindul a forgalom a győri vasúti fővonalon, azonban szombat éjszakáról vasárnapra virradóan pár óráig néhány hajnali vonat módosított menetrend szerint közlekedik.

Lázár János hónapok óta háborút visel a MÁV vezérkarával szemben. A miniszter leegyszerűsítve azt kifogásolta, hogy a vasúttársaság az elmúlt évtizedekben szétrohadt, de konkrét vonatbaleset ügyében is vizsgálatot rendelt el. 

Többek között azt kifogásolta, hogy az ország legforgalmasabb vasúti fővonala annyira lerohadt, hogy a vonatok csak jelentős sebességcsökkentéssel tudtak rajta közlekedni. A vonal forgalmát azonnal leállíttatta, a MÁV vezetőit kirúgta és elrendelte, hogy az érintett szakaszt azonnal újítsák fel.

Meglepő módon a projekt határidőre befejeződött.

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonal Magyarország legforgalmasabb vasúti pályája, amelyen félóránként és irányonként elhalad egy-egy InterCity Szombathelyre, Sopronba, illetve Railjet Bécsbe és tovább Nyugat-Európába – írja az Index. Hozzáteszik: az utómunkálatokat 2024 tavaszán végzi majd a társaság, ez azonban nem jár majd az eddigiekhez hasonló változással. 

Az elmúlt három hónapban kétszer 29 kilométernyi vágányszakaszt újítottak fel.

Szombat éjszakáról vasárnapra virradóan még egy pár órás, kis forgalmú időszakban néhány hajnali vonat módosított menetrend szerint közlekedik. A december 9-én nap végén befejeződő vágányzár áthúzódó hatása miatt az éjszakai vonatok menetrendje a következők szerint változik: a Déli pályaudvarról 10-én 0:25-kor Komáromba induló S10-es vonat (4810) Győrig közlekedik. A december 9-én 23:25-kor induló S10-es vonat (4958) pótlóbuszához is csatlakozik. December 10-én hajnalban a pótlóbuszokhoz csatlakozóan közlekedik a Szárligetről Győrbe 0:07-kor induló (4878-as), a Biatorbágyról a Déli pályaudvarra 0:08-kor induló (4971-es) és a Budaörsről a Déli pályaudvarra 1:28-kor induló (4881-es számú) S10-es vonat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés