A kerületi rendőrkapitányság elrendelte a férfi eltűnése miatt a körözést, és megkezdte a férfi felkutatását. Az adatgyűjtés során felmerült a gyanúja annak, hogy az eltűnt 29 éves férfi bűncselekmény áldozata lett, ezért az eljárásba bekapcsolódtak a BRFK életvédelmi nyomozói is.
Az adatgyűjtés során látókörbe került az eltűnt férfi egyik ismerőse is, akit a BRFK Célkörözési Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában péntek délelőtt elfogtak; majd előállították és a körözési eljárás keretén belül kihallgatták, írja a police.hu.
Közben az életvédelmi nyomozók és a ferencvárosi rendőrök együtt egy Budapest környéki ingatlan udvarán megtalálták az eltűnt férfi autóját, és a ház melléképületében a férfi holttestét is.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/rendor3-police-hu-15.inbox800x450.jpg)
A Budapest Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és a nyomozók a helyszínen szemlét tartottak.
A BRFK életvédelmi nyomozói a feltételezett elkövetőt, a 30 éves budapesti férfit emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, de vallomást nem tett. A kihallgatás végén K. Richárdot a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.
A Naphire.hu is beszámolt arról, hogy kegyetlen sorozatgyilkost fogtak el a magyar-ukrán határon .
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.