Egészen rejtélyes poszttal jelentkezett szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ebben egy ellopott majd megkerült plüssmackó történetét írták le – a maci szemszögéből.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szirena-rendorseg.inbox800x450.jpg)
,,Várjál, ezt még elmondom. Izének néztek, lomnak, kidobott játéknak, én nem tudom, fölöslegnek, megunt hogyhívjáknak. Komolyan. Ezt írták legalábbis. Kik, kik, hát az elrablóim. Levélben. Dehogy, nem váltságdíjat kértek. Bocsánatot" – így kezdődik a bejegyzés, amelyben azt írták, a plüssmaci egy presszó előtt üldögélt este, amikor megállt előtte egy taxi és kiszállt belőle valaki.
A medvét azonban keresni kezdte a gazdája, még Facebook-on is kiírta, ezt pedig a rabló is észrevette. ,,Ezt észrevette a rabló is, mérlegelt, sutyorgott a társával, és már nem ért nekik annyit az egész. Mit szépítsem: kitettek a Jósika utcánál, becsületükre legyen mondva: jól bántak velem, nem sanyargattak, tettek rám egy levelet, hogy hát szánják-bánják, benézték, azt hitték, hogy lom vagyok…" – írja a bejegyzés. A medve szerencsére sértetlenül visszakerült a helyére, a budapesti presszó elé.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.