Háromnapos kihelyezett kormányülést tart a kormány Sopronbánfalván.
Orbán Viktor már korábban bejelentette, hogy a vilniusi NATO-csúcsról hazatérve kormányülést fog tartani a kormány. A hírek szerint a kormányfő beszámol a NATO-csúcson történtekről, a svéd NATO-csatlakozási folyamatról, valamint az ukrajnai háború értékeléséről is.
A miniszterelnök egyébként több fotót és videót is megosztott a kormányülésről a Facebook-oldalán. Az is kiderült, hogy a migránskvótáról is szó eshetett, legalábbis a kormányfő legutóbbi bejegyzéséből erre lehet következtetni: "Magyarország békét akar, és nemet mond a migrációra" - jelentette ki Orbán.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebook-oldalán jelentkezett be a maratoni kormányülésről. Mint írta, a célok változatlanok. ""letörjük az inflációt, megvédjük a munkahelyeket, megvédjük a családokat, megvédjük a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést" - közölte.
Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint arról beszélt Sopronbánfalván, hogy minden idők legmagasabb első öthavi exportteljesítményét nyújtotta a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta a 63,5 milliárd eurót, ami 11 százalékos növekedés a tavalyi rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre - írja az Infostart.
Szijjártó Péter szemléltetésképpen rámutatott, hogy az első öthavi export eddig mindössze egyszer ment 50 milliárd euró fölé, mégpedig tavaly (amikor a hazai kivitel tavaly "brutális" rekordot döntött 142 milliárd euróval). A kivitel értéke rendszerint eléri a bruttó hazai termék (GDP) 80 százalékát, így minél erősebb az export, annál inkább növekedési pályán tartható a gazdaság - közölte
Kapcsolódó cikkek
- Egyszerűen rémisztő, ami a Balaton partján történik: sorra zárnak be a népszerű vendéglátóhelyek Vége a nyári szezonnak, ez pedig egyet jelent azzal, hogy a magyar tengernél a megszokott módon szeptember közepén a vendéglátóhelyek többsége bezár tavaszik. Azonban sok olyan népszerű étterem is van, amely nem fog a jelenlegi formájában újra kinyitni 2025. tavaszán.
- Kész, vége, durván összeveszett Magyar Péter és Sulyok Tamás Magyar Péter a közösségi oldalán üzent a köztársasági elnöknek.
- Undorító: ellopták az árvíz ellen összegyűjtött zsákokat és homokot Halászteleknél Halászteleknél zsákokat és töltőanyagokat loptak az éjjel. A tolvajok ellen már megtette a feljelentést a Fővárosi Vízművek.
- Dermesztő fotókon az elöntött Szentendre Úgy elöntött a Duna egyes utcákat Szentendrén, hogy azokat a legegyszerűbben már csak kajakkal, kenuval vagy SUP-pal lehet megközelíteni.