Hirdetés

Érezzük a bajt? Sok magyar akciósan sem akar már venni semmit

Nap Híre portré Nap Híre

Spórolnak a magyarok, keresik az akciót

Hivatkozás másolása

A vásárlók 85 százaléka szokott élni az akciós lehetőségekkel a Provident Pénzügyi Zrt. friss reprezentatív kutatása szerint.

Az MTI-hez pénteken elküldött közlemény szerint a válaszadók 58 százaléka ugyanakkor idén már akciósan sem tervez vásárlást; több mint a 60 százalékuk ezt azzal magyarázta, hogy már mindent megvett, amit akart.

A kutatásban részt vevők csaknem 74 százaléka nem viszi vissza a megvásárolt, de nem használt, gyakorlatilag ki sem bontott terméket, mert nincs rá ideje, vagy szerinte úgy sem vennék vissza.

A közleményben kiemelték azt is, hogy a fogyasztók elkezdtek változtatni vásárlási szokásaikon, inkább az olcsó termékeket választják és jobban figyelnek az akciós termékekre, de még mindig nagyon alacsony a tudatosság ezen a téren.

A Google adatait böngészve arra lehetünk figyelmesek, hogy valahol május környékén fordult meg a trend és kezdett el egyre több magyar rákeresni az akciókra. Elsősorban az újságokat keresték, amiket a Lidl, Tesco, Aldi, Coop és Penny adott ki. 

Arról pedig éppen reggel írtunk, hogy a hazai vásárlók már az élelmiszeren is próbálnak spórolni, ha lehet, meg sem vesznek mindent.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés