További hat ember kimenekítése még folyamatban van a legfrissebb közlések szerint.
Ahogy arról a Nap Híre is beszámolt, szombaton 14 magyar állampolgárt sikerült kimenteni Szudánból, újabb 15 magyar jelentkezett, akiknek Magyarország próbál segíteni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelte, továbbra is dúlnak a harcok az afrikai országban, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb segítsenek rajtuk.
Hétfő délelőtt arról számolt be Szijjártó Péter, hogy négy újabb magyar állampolgárt sikerült kimenekíteniük a fegyveres harcok sújtotta Szudánból, hat másik személy evakuálása pedig még folyamatban van.
A külügyminiszter emellett közölte azt is, hogy a kimenekített négy magyar már biztonságban van, közülük hárman a Franciaországgal folytatott evakuációs együttműködés keretében jutottak ki az országból. Rajtuk kívül három magyar az ENSZ-együttműködés keretében tart jelenleg biztonságos helyre, illetve három másik magyar kimenekítése is zajlik.

Őket a magyar konzulátus munkatársai a Szudánnal határos egyes országokban meghatározott határátkelőkön várják - írja a Telex.
"Azt tudni kell, hogy minden egyes evakuációs műveletnek az a feltétele, hogy mindenki, aki abban részt szeretne venni, a saját felelősségére és a saját maga által szervezett módon kell, hogy eljusson vagy valamely megadott gyülekezőpontra, vagy valamely repülőtérre. Ez nyilvánvalóan, a körülményeket tekintve, már önmagában is egy kockázatos vállalás, és nem mindenki vállalja ezt fel" - hangsúlyozta a miniszter.
Mint ismert, miután szombaton 14 magyart menekítettek ki a polgárháborús helyzetbe került országból, vasárnap újabb 15 magyar állampolgár jelentkezett a konzulátusnál segítségért.
Kapcsolódó cikkek
- Provokáció a temetőben? Ezt tették a katona sírjával Ismeretlenek magyar feliratú öntapadós matricát ragasztottak az ismeretlen katona síremlékére Szatmárnémetiben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség provokációnak tekinti a történteket.
- Brutális videó: a földön fekve, magyarul kiabál segítségért egy Koszovóban megsérült katona A felvételen az látszik, hogy a helyi szerbek botokkal ütik és dobálják a békefenntartókat, több sebesült katona pedig a földön fekszik.
- Hátborzongató tragédia: Villámcsapás ölt meg egy SUP-ozó férfit a barátnője szeme láttára Villámcsapás végzett egy SUP-ozó férfival Rodoszon - jelentette hétfő este a helyi sajtó.
- Pánik a kórházban: felcsaptak a lángok, három beteg meghalt A betegek a tűzre riadtak fel álmukból.